Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 5. szám - A 90 ÉVES TÓTH ISTVÁN KÖSZÖNTÉSE - Rigó Róbert: „Ilyen az élet” – Tóth István fotóművész nézőpontjából

- Ó is fekete-fehérben dolgozik?- Színesben kezdett, de most már teljesen mellőzi a színes képeket. Rájött, hogy a fekete-fehér az izgalmasabb. Sajnos a színes képek tarkák. Én is készítettem színes képeket, az első kiállító voltam Magyarországon, aki külföldre színes képet küldött, de abba is hagytam. Tulajdonképpen a színes fotón a piros szín veszi át a fekete-fehér képhez viszonyítva a fehér meghatározó szerepét. A rendőrlámpa is piros, tehát figyelemfelkeltő szín. Szerencsére ma már vannak, akik kimondottan a színkompozíciókra, például a zölddel, sárgával vagy a lilával építkezve komponálják a képeiket. Ezt elfogadom és szeretem is.

Itt megemlítem a fiamat, aki színesben és fekete-fehérben is készít képeket. Őt Apáti- Tóth Sándornak hívják. Felsőfokon fotografál, sikeres kiállítóművész. Több mint hatvan önálló kiállítása volt eddig idehaza és külföldön. Például az Ernst Múzeumban, Prágában, Helsinkiben, a Magyar Nemzeti Galériában. Ennek szintén nagyon örülök.

Amellett, hogy én egész életemben fotografáltam, óriási gyűjtőmunkát is végeztem, a szakmai kapcsolataim segítségével létrehoztam az „Öt világrész fotóművészete" gyűjteményemet.- Igen, azt olvastam, hogy ez egy közel 2000 darabos gyűjtemény a világ legnevesebb fotográfusaitól.- Igen. Ez is véletlenül indult el, mert a londoni kiállításon díjnyertes képemet egy ír kolléga kérte el azzal, hogy nagyon szeretné magának megtartani. Azt mondta, hogy cserébe elküldené az övét. Mondtam neki, hogy rendben. Tehát ez volt az induló szál, hogy cserélünk. Hát ez ment olyan 8-10 képig. Azt gondoltam, hogy ez így nem fog menni. Ezután elővettem a katalógusomat, kiírtam az aranyérmesek címeit, és leveleket küldtem nekik. Ezt követően már jöttek a képek hozzám. így már közel 2000 képből álló gyűjteményem van.- Van egy nagyon komoly fényképezőgép-gyűjteményed is, a képeid negatívjai be vannak katalogizálva, és ha jól tudom, egy emlékház létrehozásában gondolkodtatok Kecskeméten vagy Cegléden. Hogy áll most ez az ügy?- Kecskemét volt az első. Amikor én nyugdíjba mentem, illő módon elbúcsúztam a város polgármesterétől és a megyei tanács elnökétől, Gajdócsi Istvántól. Ő egy nagyon aranyos ember volt, jó barátságban voltunk. Ekkor azt kérdezte Gajdócsi, hogy jó, jó, hogy nyugdíjba megyek, de mit hagyok itt nekik. Erre azt mondtam neki, hogy az új szakszervezeti székház egy termében önállóan fogok elhelyezni képeket, úgyhogy azt hiszem, ott van vagy húsz képem. Az új épületbe a szakszervezet vezetői az alkotóművészektől levélben kértek egy-egy alkotást, hogy azzal díszítsék a termeket. Köztudott, hogy a fénykép se a tűzzománccal, se az olajképpel, se a szoborral nem házasítható, ezért azt mondtam Gajdócsinak, hogy ezt tudom felajánlani. Erre Gajdócsi kijelentette, hogy ez neki kevés, neki a teljes életmű kell. Erre a célra öt házat jelölt meg Gajdócsi István, majd megkért, hogy nézzem meg azokat, és válasszam ki közülük a leginkább megfelelőt. Én a Zimay utca 5. szám alatti épületet választottam, amely Kecskemét egykori polgármesterének a háza volt. Gajdócsi behívatta Nyilas Gábort, a megyei tervosztály vezetőjét, kezébe adta a kulcsát, hogy ezt azonnal intézzék. Farkas Gábor és Sőreg Dénes építészmérnök barátom tervezték az emlékházat. Gyönyörű átalakítási tervet csináltak. A padlásszobákat úgy akarták kialakítani, hogy ha távolabbról jön valaki, akkor ott aludhasson, lentre tervezték a kiállítást, az alagsorba vetítőtermet és előadótermet. Nyilas Gábor egyszer azzal jött hozzám: Pista bácsi, a sporthivatalnak lejárt a bérleti szerződése, készen van az épület, de most tatarozzák, ezért ideiglenesen a hivatal beköltözhetne-e a Zimay utcai épületbe. Erre azt mondtam neki, hogy, miért ne,

59