Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 1. szám - Tőzsér Árpád: Varjak az Akasztóhegyen : Naplójegyzetek 2002-ből

lékeket emeltek halottaiknak, úgy képzelték, hogy azok holtuk után is tovább élnek, mégpedig ott, abban a sírban, ahová temetik őket, ezért ételt, italt, ruhákat, különböző használati tárgyakat is tettek halottaik mellé. Mikor egy kultúra hanyatlóban van, felerősödik benne a halottkultusz. Lehet, hogy a napokban nem is Gömörországban, hanem Etrúriában jártunk?

Szeptember 10. Sírjak vagy nevessek?! A Népszabadságban egy T. Endre nevű „könyvész" azt írja, hogy Faludy György megérdemli az ingyenlakást a fővárostól, mert ő már, úgymond, „intézmény, kulturális közkincs, ami védett". Tisztelet és előkelő hely az irodalomtörténetben Faludy Györgynek!, az életművével semmi bajom, de mint ember nem éppen „intézményként" viselkedik. Először is nemrégen megnősült, s azóta egy fotográfián, Budapest talán legforgalmasabb helyén, az Oktogonon, egy kirakatban, már mezítelenül láttam pózolni a kedves nejjel. A virgonc 92 éves „intézmény" nem egészen úgy nézett ki, mint egy ingyenlakásra szoruló hajléktalan. S egyébként is: Illyés Gyula is megérte a 81 évet, és senkinek eszébe sem jutott, hogy ingyenlakást kellene neki kiutalni. Pedig ő aztán valóban intézmény volt. S akkor az anno 80 évesen elhunyt Kassák Lajosról, s a ma már szintén 91 éves Takáts Gyuláról még nem is beszéltünk.

Szeptember 11. Leomlok, mint a New York-i ikertornyok, mintha az én derekamba is becsapódott volna valami eltérített repülő. (A sajtó tele van a tavalyi tragédiával, évfordulós emlékezésekkel.) Megártott a sok száz kilométer. Felkelésnél belerobbant valami alattomos fájdalom a csípőmbe, s visszahanyatlottam az ágyba. Talán büntetésből, mert tegnap gonoszul megmosolyogtam a trolibuszhoz futó Ozsvald Árpádot. Az egyetem melletti buszmegállóba igyekeztem, mikor ötven méterrel magam előtt megpillantottam a költőt. Futott volna szegény az éppen beálló trolihoz, ha tudott volna, de a súlyos, évek óta tartó lumbágója miatt inkább csak kacsázott, meggörbülve. Ma én is kacsázni fogok. - Tegnap éjszaka, a Záróra ankétján (M2) a Javított kiadás és a Harmonia caelestis intertextuális viszonyáról volt szó. Az érdekes pedig nem az volt, amit az ankét résztvevői (komoly kritikusok, esztéták) a két könyvről mondtak, hanem ahogy fogalmaztak, ahogy beszéltek: mintha a harmadik világháború kitörésének lehetőségeit fontolgatták volna gondterhelt arccal. A két könyv, a posztmodern Harmonia és a hiperrealista Javított kiadás egymás mellett, ugyanattól a szerzőtől, valóban furcsa, de azért talán mégsincs annyira meghökkentő esemény, mint az ikertornyok ledőlésének kétféle interpretációja: terrortámadás volt vagy megtervezett önmerénylet? Emez világpolitikai, történelmi kérdés, a javított harmónia csak esztétikai probléma. Vagy mégsem egészen csak az?

Szeptember 14. FFárom nap derékzsábás gyötrelem után visszatért az életkedvem. Az ágyban, a „matracsírban" (Heine) mozdulatlanul fekve (minden mozdulat pokoli fájdalmakkal járt) a tetszhalállét rémisztgetett: a tetszhalottól tulajdonképpen csak a mozgás és a hangunk különböztet meg bennünket, s ha most, ne adj' isten, a hangomat is elveszteném, akár a földet is rám húzhatnák, gondoltam.

53