Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 1. szám - Tőzsér Árpád: Varjak az Akasztóhegyen : Naplójegyzetek 2002-ből

költő) Balassinak már a születése is sanyarú volt: az udvar kövén született. 10.00. A krasznahorkai várban, Serédy Zsófia koporsójánál éppen nagy hévvel mesélem a fiataloknak, mint akart rálőni a várból a labanccá lett apjára, Andrássy Istvánra a fia, Ferenc, s mint emelte föl tiltón a várban betegen fekvő Zsófia nagyasszony, Ferenc anyja a kezét: Ne lőjj!, s mint maradt úgy a keze, felemelve, a halálában is, mikor a teremőr, nyeszlett, ellenszenves kis ember, megszólal mellettünk: Nem úgy volt, uram! Vastag imakönyvön nyugodott az asszonyság keze, de az imakönyvet idővel szétrágta a szú, szétesett, a kéz meg úgy maradt, a levegőben. Elhallgatok, s csalódottan elkullogunk a koporsótól. István fiam, néhány centiméter híján kétméteres óriás, látva a levertségemet, visszanéz a teremőrre, s valami olyasmit morog az orra alatt, hogy visszamegy, s agyonüti a mesegyilkost. 15.00. A salgótarjáni temető hegyoldalban van. Nem találjuk anyám sírját. 1969-ben halt meg, itt, a tarjáni kórházban (élete utolsó éveiben már a nagybátonyi nővérem gondozta), s nem tudtuk hazavinni. Otthon, Csehszlovákiában a szovjet és magyar tankok s a husáki normalizáció dübörgött, nem engedték át a határon a koporsót. Valahol a temetőhegyen túl van Váraszó, anyám apja, nagyapám ott született, a dédapám onnan került el számadó juhásznak az Osgyán melletti Feketerét pusztára. Anyám tehát tulajdonképpen itt is itthon van. A sírját végül István fiam találja meg: egy orgonabokor takarta. Meg a nagy fű. - Hazafelé tartva Salgó várába nem megyünk ki, de míg Somoskőre beérkezünk, sikerül elmondanom a gyerekeknek Perenna és a Kompolthyak vérfagyasztó történetét. Lucia megjegyzi, hogy a sok haláltól és gyilkosságtól már vacog a foga. Sajnálom, mondom, szelídebb szülőfölddel nem szolgálhatok. Kiballagunk a somoskői várba, ott már végre vidámabb a mese: Balassi Bálint lovon tette meg néhányszor ugyanezt az utat. Sőt: egyenesen Kékkő várából lovagolt ide, szerelméhez, Losonczi Annához, s az sincs kizárva, hogy a szép özvegy itt „adá bokrétáját" (vagy esetleg itt is) a szerelmes lovagnak. 19.00. Itthon vagyunk, Rimaszombatban. Hazafelé jövet útba ejtettük még Fülek várát és Ajnácskőt. Az Akasztóhegyen tábortűzzel és bográcsgulyással vár a család és néhány rimaszombati barátunk. Este 11-ig az irodalom és a globalitás problémáját vitatjuk. Újabban, amerre járok, mindenkit megfertőzök a tokaji írótábor eszméivel.

Pozsony, augusztus 31. Újra Pozsony, újra a Dudvázska 29. A szobámnak olyan áporodott szaga van, mintha egy fél évig lettem volna távol, pedig csak négy napja, hogy útra keltünk. Ma délelőtt még a szülőfalum utcáit jártuk. Megrázó élmény volt. Evekkel ezelőtt írtam a faluról egy verset, Kísértetmakett volt a címe, holott akkor még aránylag vitális volt a település. A mostani Péterfala az egykori versem megvalósulása: kísértetfalu. „A műanyagszemét állapota ez, t az elmúlás elmúlása" - szól az egykori vers. Töpörödött anyókák és vénemberek, elhagyott porták, műveletlen kertek, földek, egy volt létezés termeszvázai - ez a mai képem a faluról. Bekövetkezett, amit évekkel ezelőtt vizionáltam. Lucia lefényképezte az iskola épületét, ahol születtem. Hámló vakolatú, rozzant ház. Óvoda van benne. Voltunk a temetőben is. Sütött a nap, hét ágra. A sírok meglepően gondozottak, módosak, a márványkeresztek mennyei fényben ragyogtak. Egy falu, amelyben már csak a temető, a halál szép. Az etruszkok egykor díszes, házikóforma sírem52