Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 1. szám - Vári Attila: Nappali holdfény : Klenódium

De ez a képessége, s vele együtt az a szokása, hogy munka közben mindent megnevezzen, egyszerre múlt el azon a napon, amikor az államosított Binder- palotában a lakásukat szinte teljesen elfoglalták a karhatalommal érkező kény­szerbérlők. A kerti házban már nem is akarta kicsomagolni hajóláda méretű bőröndjét, és már nem mondta, hogy „fogaskerék", vagy azt, hogy „himba", ha néha öreg órákat szedett szét és rakott össze, hogy aztán ismét szétszedhesse, sem azt nem mondta, hogy „kanál" vagy „tányér", s nem lehetett hallani azt sem, hogy „most leoltom a villanyt", mert valami végleges és visszavonhatatlan sötétség telepedett agyára. Olyan lett, mint a félkegyelműek vagy az engedelmes gyermekek, s szo­kásai közül csak egyet nem törölt ki mindennapjaiból a meszesedés spongyája: a tisztálkodást. Rendszeresen borotválkozott, hosszasan áztatta magát a fürdőkádnak kine­vezett fadézsában, aztán szárazra törölte haját, s mindig csöppentett tenye­rébe abból a rózsaolajjal kevert tiszta szeszből, amelyet nagymama húgának, Herminának a férje készített, kölnivíz és parfümpótlóként a városban, az első világháború végén, úgy 1919 táján. A románok bejövetele után, a világháborút követő ínséges időkben, akkor, amikor nem lehetett semmi luxusholmit, de szappant vagy mosószódát sem kapni az üzletekben, vegyészmérnöki diplomáját marólúg, riasztópisztolyhoz való patronok, virágkivonattal illatosított glicerinszappanok, kölnivízpótlók gyártására kezdte használni Hermina férje. Aztán a stabilizálódó új román főhatalom életet lehelt a tetszhalott városba, s a vegykonyhából egyre több újdonság került a piacra. Körömlakkok és a rúzsok színéhez találó púderek, s következtek a vegyileg előállított krémek és testápoló olajok, amelyek mindenikét kipróbálta Erik nagyapa Herminával (természetesen a férj tudta nélkül), olyankor, amikor időt szakíthattak egymásra, hogy aztán narancs-, jázmin-, ylang-ylang- és ibolyaolajok felhőibe burkolva tegyék könnyű­vé ujjaik siklását egymás bőrén. Mintha soha nem akart volna véget érni az a szerelem, amely a lány tizenha­todik születésnapja táján kezdődött, s amelyet szinte fél évszázadon keresztül tit­koltak mindenki előtt, s amely Hermina férjének halálával még csak fokozódott, hogy aztán végtelen dominópartik délutánjaivá szelídüljön. De az illóolajos masszázsok nem múltak el soha, s amikor már szégyellniük kellett bőrük májfoltjait, a megereszkedett szemhéjak sarkában újra és újra terme­lődő sárgás csipát, Hermina kártyából és a pótkávé zaccából jósolt a szeretkezé­sek helyett. Valójában történeteket mondott a soha be nem teljesedő jövőből. Hermina pontosan tudta azt, amit a vásári jósok is. Olvasott az emberek tekin­tetéből, s a mesét, amit tálalt, ahhoz idomította, akinek a jövőjét kristálygömbből, kártyából, s olykor tenyeréből kiolvasta, mert nemcsak Binder nagyapának jósolt, hanem Loránd szüleinek, a műhely ékszerészeinek is, s mindezt természetesen ingyen, de nagyapának nem kellett a szemébe sem nézzen, tudta, hogy mit is kell mondania. Ezekben a jövőképekben Erik újra tengerre szállt. Egyenruháján a vitézségi nagyezüst, olykor a Mária Terézia-rend keresztje, s a dísztőr, amellyel Binder 36

Next

/
Thumbnails
Contents