Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 3. szám - PINTÉR LAJOS HATVANÉVES - "A művészet nem más, mint nyomhagyás" : - Schrammel Imrével beszélget Ménesi Gábor -

megfogtam azt a macskát, a hónom alatt bevittem, letettem az asztalra, és azt mondtam, tanár úr, ez a macska pedig ilyen. Kialakult egy vita közöttünk, és a végén rávágtam az ajtót a tanáromra.- Ki volt ő?- Lőrincz István, aki Herendről került a főiskolára. Ma már tudom, hogy giccsőr volt, és csak a szép és tökéletes figurák érdekelték, az én hibás macskámat nem fogadta el. Megmutattam a figurát Borsos Miklósnak is, aki mintázó tanárunk volt. Ő megdicsért, mire mondom neki, hogy milyen lesújtó kritikát kaptam. „Ne hallgasson oda!" - válaszolta. Attól kezdve mindig Borsoshoz vittem be a munkáimat, mert a porcelános tanár korrektúráival nem tudtam mit kezdeni, és főként állatokat formáztam. Volt egy szénszünetünk, amikor - mivel fűtetlen volt a szobám - leginkább két helyen tartózkodtam, az állatkertben és a könyvtárban, mert ott meleg volt. Nagyon hasznos időszak volt számomra, mert rájöttem, hogyan lehet az állatkertben, ott a helyszínen mintázni és rajzolni. A főiskolán ugyanis azt a fajta rajzolást tanultuk, amit a nagybányai festők utáni generáció, Szőnyi István, Bemáth Aurél és mások képviseltek, és leginkább Renoir rajzstílusát követte. Ennek lényeges pontja, hogy vonal nincs, csupán a világos és a sötét felület találkozásánál rajzolódik ki valami vonalszerű, de mégsem az válik hangsúlyossá, hanem az árnyékok viszonya. Elég hamar problémát okozott nekem, hogy ezt a módszert az állatkertben nem tudtam alkalmazni, mert az állat nem maradt mozdulatlan. Rájöttem, hogy csak úgy tudom ábrázolni, ha előbb alaposan megfigyelem, majd emlékezetből rajzolom le. Meg kellett tanulnom az állat anatómiáját, mozgását, mert másképp nem tudtam volna rögzíteni a karakterét. Az emlékezet összefoglal, a rajzolás viszont tanulmány, arra ösztönöz, hogy állandóan oda-vissza nézzek, és a részletekből rakjam össze az egészet.- Az állatok megformálásához tehát olyan rajzmódszer segítette hozzá, melyet nem a tanároktól tanult, hanem saját tapasztalataiból merített. Erre nem vezette rá senki?- Nem, de amikor bevittem az állatkerti rajzokat a főiskolára, Borsos azt mondta, hogy ezt az irányt folytassam.- Hogyan emlékszik vissza a főiskolán eltöltött évekre? Mennyire volt zárt, sematikus és egyoldalú az ottani képzés akkoriban? Hogyan és kiknek köszönhetően sikerült a szocreál szemlélet erős jelenléte mellett új irányokba tapogatózni és másfajta hatásokat felszívni?- El kell mondanom, hogy a szocreál főiskolán nagyon jó tanáraink voltak. A rajzot Schey Ferenc tanította, aki nem sokkal előttünk diplomázott, Csernus Tiborral együtt. Schey Szőnyi István növendéke volt, Csernus pedig Bemáth Aurélé. A történelem és a sors furcsasága, hogy Csernus híres művész lett Franciaországban, Schey pedig itt maradt, és úgy halt meg, hogy nem maradt utána semmi. Amikor elsős voltam, tehát még ötvös, a mintázás és a rajz volt a két legfontosabb tantárgy, jóval nagyobb óraszámban tanultuk, mint a mai hallgatók. Nagyon szigorúan rostáltak, és elbúcsúztak azoktól a növendékektől, akik egyes vagy kettes osztályzatot kaptak az említett tárgyakból. Nagy József barátommal nem volt ilyen problémánk, mert mi voltunk a legjobb rajzolók, ő rajzban volt jobb, én pedig a mintázásban. Győry Dezső tanította a mintázást, akinek a Stadionkertben látható Tornászlányok című alkotása. A római iskolához tartozó, nagyon pontosan és naturálisán fogalmazó szobrász volt, nagyon rendes ember különben, aki az akkori szocreál kívánalmaknak maradéktalanul megfelelt. Óráin nélkülözhetetlenek voltak a mérőeszközök, a körző, a vonalzó, a függőón, és mindent precízen le kellett mérnünk. Könnyen vettem az akadályokat, mert elég gyorsan megtanultam a mintázást az ő instrukciói szerint. Borsos másodéves korunkban vett át bennünket.

89