Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 3. szám - PINTÉR LAJOS HATVANÉVES - "A művészet nem más, mint nyomhagyás" : - Schrammel Imrével beszélget Ménesi Gábor -

csalódott voltam, de visszamentem. Jött egy rövid köpenyes, tanárnak kinéző ember, aki megnézte a rajzokat, és az én munkám mögött is megállt. Megkopogtatta a vállamat, és azt mondta: „Mester, vegye a cókmókját, és jöjjön utánam!"- Ez volt az első találkozása későbbi mesterével, Borsos Miklóssal? Mert ugye róla van szó?- Igen. Átvitt egy másik terembe, leültetett, ott is egy fejet kellett rajzolnom. Azt megrajzoltam, és megint behívtak egy felvételi beszélgetésre, ahol el kellett mesélnem, hogy gyerekkoromban mi mindent csináltam. Mondtam azt is, hogy repülőgépeket barkácsoltam. A bizottság elnöke Dózsa-Farkas András volt, akinek kezdeményezésére jött létre a főiskolán az ipari formatervezés szak. Megkérdezte tőlem, akarok-e ötvös lenni. Nem tudtam semmit az ötvösségről, de azt sejtettem, hogy háromévi katonaságnál csak jobb lehet, így felvettek az ötvös szakra. Együtt tanultunk a keramikusokkal és porcelánosokkal, és udvaroltam egy keramikus osztálytársnőmnek. A mellettünk lévő teremben dolgoztak, agyagból gyúrtak mindenfélét, én pedig gyakran mentem át hozzájuk. Éppen akkor írtak ki egy országos kerámiapályázatot. Mivel a madarakat jól ismertem, elég könnyen megformáltam agyagból különféle madárfigurákat. A pályázatra beküldtem egy ott meggyúrt kakast, amivel első díjat nyertem. Ezen felbuzdulva jelentkeztem, hogy szeretnék átkerülni a kerámia szakra, már csak a lány miatt is, de a fémmel egyébként sem voltam kibékülve.- Miért? Magától az anyagtól idegenkedett?- Nagyon egyszerű, nem szerettem a rézlemez szagát. Nem tudom megmondani, miért, de számomra idegen volt. Az agyagozás viszont jól kézre jött. Akkoriban nem volt könnyű átkerülni egyik szakról a másikra, de végül átengedtek. Az első két évben megismerkedtünk a kerámiaműveletek általános alapjaival, a harmadik évben szakosodhattunk a porcelán vagy a kerámia felé. Tudni érdemes, hogy a kerámia a népi fazekasság nyomvonalán haladt, és lényegében az ott használatos anyagokkal és mázakkal dolgoztunk mi is, viszonylag alacsony hőfokon. A porcelán viszont természetéből adódóan magas tüzű anyag, ami 1300-1400 fok körül nyeri el végső formáját. Modern kemencék még nem álltak rendelkezésre, így fa- és széntüzelésű kerek kemencében égettek, melyben a füstből kicsapódó hamunak köszönhetően a porcelán szennyeződött volna, ezért toksamottal vették körül. Ez tűzálló agyag, amibe durva samottzúzalékot kevernek annak érdekében, hogy ne repedjen el magas hőmérsékleten sem. Azzal, hogy a főiskolán a porcelánt is megtanultam, két dolgot nyertem. Egyrészt kisplasztika-mintázással is foglalkoztunk, ami nekem nagyon tetszett, másrészt megismerkedtem olyan magas tüzű anyagokkal, melyeket a keramikusok nem ismertek. A gyakorlatot nem fazekasoknál töltöttem, hanem porcelángyárakban. Jártam a pécsi Zsolnay gyárban, ahol meglehetősen sokféle anyagot használtak, csatornacsöveket készítettek sómázzal, különböző elektromos szigetelőt porcelánból, de emellett természetesen edényeket és figurákat is gyártottak.

A főiskolán mindenáron állatokat akartam mintázni, mert - erre csak később jöttem rá - nagyon jó volt a karakterérzékem, emberi alakokkal kapcsolatban is, de állatok esetében különösen. Egy alkalommal a röplabda volt a témánk, és beállítottak a terembe egy labdát szerválni készülő női figurát, s ezt kellett megmintáznunk a szocreál elvárásainak megfelelően. A tanár időnként bejött és korrigált, én pedig szóltam, hogy inkább állatokat mintáznék. Azt mondta, nem lehet, ezt csináljam meg. Folytattam a munkát, de közben az udvaron megláttam egy süldőmacskát, amelyik elég furcsán ment, nyilván valamilyen sérülése lehetett. Megmintáztam, amilyennek én láttam, és bevittem a röplabdázó figura mellett az értékelésre. A tanár azt mondta, hogy kérem, ez rossz, mert egy kismacska nem így néz ki. Tényleg nagyon szemtelen voltam, mert szó nélkül kimentem a teremből,

88