Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 1. szám - Aczél Géza: (szino)líra

elmulasztott mementóként üzenve elvétett sorsának miért az érdekelte ami

[körötte csillogott

mindegy is már hogy érdemben vagy érdemtelenül mikor a tekintet az

[alkony ívén megnyúlik

az ember másoknak már nem hegedül nem vágyik alamizsnákra csak ül a

[kopottas kis pádon

szemléli a tájat mint egy festményt hallgatagon titokban

[végigharmonikázik övéin ki hol jár ki van már föld alatt s várja mikor jő az ágyúdörgés ama apró csodákból

[kivezető hosszú pillanat

ágyútalp

a stációkra tisztán már nem emlékezem ám bizonyosan nem lehetett

[egyszerű ügy odahagyni

a túlérzékeny családi lírát miután kezemben valamilyen furcsa sugallatra

[mocorogni kezdett

szálkás papírlapon a kaparászó toll igaz a hazai legendáriumban latinos

[műveltségével apám

a postás apró lányának is dalolt valahol s vitte pironkodva az állami

[telekosztás kegyelméből

épült házhoz megannyi édeskés dalát s a direkt termő árnyas szőlőlugasok

[alatt valószínűleg

megszépült akkor sok álmos délután s a zavart mosolyokban virtuálisan

[már én fogantattam

hasonló érzésem kamaszodó koromban elém is loccsant gyakran míg ki

[nem nőttem a fölös

jámbor szeretettobzódást előttem mitől hirtelen magányos maradtam a

[fészek anakronisztikus

melege helyett egyszer csak absztrakt jéghegyek kezdtek gyülekezni

[alattam mivel ezáltal

lehettem a kor modern gyermeke ma már nem érdekel milyen csövekből

[komponált különös

képeket permeke s miként lett kakofonikus penderecki szeretnék ismét

[gyanútlan melegedni

nem tervezni magam a múlásba ágyútalpon csak miként sötétül a balkon

[elfoszlani csöndesen

31