Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 3. szám - PINTÉR LAJOS HATVANÉVES - "A művészet nem más, mint nyomhagyás" : - Schrammel Imrével beszélget Ménesi Gábor -

Nagykanizsa volt az egyik utolsó város, amit az oroszok el tudtak foglalni, a németek ugyanis sokáig erősen védték, mert a zalai olajmezők biztosították az utolsó tartalékot számukra. Az oroszok déli irányból nem tudták áttörni a védelmi vonalat, éppen ezért a Balatont megkerülve észak felől törtek be, és a németek egyetlen éjszaka alatt, lényegében lövés nélkül feladták a várost. A „felszabadítást" ott éltük át, és végignéztük, hogyan rabolnak ki az oroszok minden házat. Nekünk is el kellett menekülni egy szál ruhában, rokonoknál húztuk meg magunkat. Sokáig nem tudtunk visszamenni, nem maradt semmink. Nem volt ennivalónk, anyám zászlóból varrt magának ruhát. Elmentem a szomszéd faluba, szintén rokonokhoz, ahol az aratásban segédkeztem. Mivel férfi nem volt otthon, a ház asszonya vitte a kaszát, én pedig a kötelet készítettem, amivel összekötötték a kévét. Fizetségként egy zsák búzát kaptam, nagyanyám mozsárban megtörte, és ebből a durva őrleményből sütőben kenyeret sütött. Ma is emlékszem az ízére, sótlan volt, mert sót sem tudtunk beszerezni. Valamivel később megkezdődött az iskola. A piarista gimnáziumba jártam, ahol az oroszok főhadiszállásukat rendezték be, így csak néhány tanteremben folyt az oktatás.- A barkácsolás, a játékkészítés, amit említett, azért is fontos lehetett, mert megmutatta az önben rejlő alkotási vágyat. A gimnáziumban is voltak hasonló élményei?- Igen. Szereztem egy könyvet, amelyben Herman Ottó írásai szerepeltek, és rajzolt madárképek illusztrálták. Mivel a madarak mindig érdekeltek, ez a kiadvány komoly hatást tett rám. Kezembe került továbbá egy indián barkácskönyv, melyben egyebek mellett azt is leírták, hogyan készül a tolldísz. Ebből valahogy kikövetkeztettem, hogyan kell madarat kitömni. Először megnyúztam, a bőrét timsóval kikészítettem, a tömőanyag segítségével megformáztam a testét, drótot húztam bele, azzal kifeszítettem, majd összevarrtam. A háború alatt az iskola gazdag természettudományi szertára megsemmisült, és a természetrajztanár - mivel tudomást szerzett érdeklődésemről - megkért, hogy próbáljak a szertár számára néhány madarat kitömni. Kaptam nagyobb madarakat is, köztük fácánt, varjút, szürke gémet, valamilyen ragadozót. Soha többé nem láttam a preparátumokat, valószínűleg tönkrementek, mert nem tudtam beszerezni azokat a mérgeket, amelyek védelmet nyújtottak volna a moly ellen. Amennyire emlékszem, elég pontosan megragadtam a madarak jellegzetes mozgását, viselkedését, karakterét, ami később a mintázásban nagyon sokat segített.- Úgy tudom, hamarosan Sopronkőhidára került. Mi volt ennek a története?- A viszonyok olyanok lettek Nagykanizsán, hogy nagyanyám elment Sopronkőhidára, anyám Budapestre költözött, én pedig ott maradtam egyedül a tanév végéig, és gondoskodnom kellett magamról. Az iskolát eközben államosították, mindenhonnan jöttek tanárok, akik a piaristákhoz képest rendkívül alacsony színvonalat képviseltek. Bár nem voltam rossz tanuló, de amikor egyedül voltam, csavarogni kezdtem, az új tanárokat nem tiszteltem, és a bizonyítványom elég gyenge lett. A nyári szünetben nagyanyámhoz költöztem, és úgy volt, hogy Sopronban fogok iskolába járni. Nagyanyám háza közvetlenül a határ mellett helyezkedett el, akkor húzták fel a vasfüggönyt. Az öregek arról meséltek, hogy annak idején Bécsbe jártak vásárolni vagy az operába, ehhez képest bezártságot tapasztaltam, és láthattam, hogy a túloldalon ugyanolyan emberek laktak, mint mi, mégis egészen más világban éltek. Emellett az is meghatározó élményt jelentett, hogy Sopron Nagykanizsához képest igazi város volt. Nagykanizsa mezővárosból nőtte ki magát, de nem volt igazán városias, mert ha az ember bármilyen irányba elindult, a mezőn találta magát.

86