Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 3. szám - PINTÉR LAJOS HATVANÉVES - Bogdán László: Vaszilij Bogdanov : Legendárium

Korán lett volna vége...

Mindenesetre benne vagyok a történetek sűrűjében,

minden folytatódik,

újrakezdődik,

semminek nincs vége,

sok az elvarratlan szál,

már én sem értem magam.

Úgy érzem megint Ricardo Reis kísért, a titokzatos vendég,

mint negyvennégy nyarán Szibériában.

Megint jönnek Tahitiból a költők.

Igen, aki kitalált, magamra hagyott.

„Boldoguljon ahogy tud - vont cinikusan vállat -, ha egy régóta döglött póktól fél, hát féljen, személyesítse meg, nevesítse, még hogy Akakij Akakijevics, a Gribojedov-ház főnökei...

Szórakozzon, ha akar!"

Igyekszem, kedvesem igyekszem, ha már nem haltam meg akkor, nyolcévesen, jó lenne még élve abbahagyni, nem gondoljátok?

Kezd veszélyessé válni ez az egész, sűrűsödnek a dolgok,

A körülmények áldatlan hatása,

hogy egyre jobban fáj az összjáték hiánya,

hogy megint nem jön Léna,

hogy egyre jobban szúr a jobb szemem,

kirajzolva az ismeretlen női arcot,

aki után halálomig vágyakozni fogok,

s ha valamit leejtek,

elképzelhetem mi következik utána,

lehajolok és egyszerűen nem bírok felemelkedni.

Nyolcvanéves vagyok,

a csúz, az isiász, az idegzsába, a reuma,

a becsípett idegszál,

s az ismeretlen, megjósolhatatlan veszélyek, házkutatás, bokaficam, gutaütés, trombózis, infarktus... Nem, nem volt rossz a számítás, a pálya persze lejtett, s máris gurultam lefele.

Ha mindent elfelejtek, jobb lesz?

És ha igen kinek?

Kérdezem én, az idegen,