Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 3. szám - PINTÉR LAJOS HATVANÉVES - Tolnai Ottó: Egy kosár déligyümölcs, egy kosár hal... : Pintér Lajos 60. születésnapjára
lyal frissen zománcozott arcoknak, amikor meggyőződött róla, hogy a közönség követi, hogy egy hullámhosszon vannak, folytatta. Most egy szónál állt meg. Megállni egy szónál. Hozzáfűzött valamit. Folytatta. Igen, a szó szoros értelmében dédelgette versének első részét, dédelgette, mint egy déligyümölcsöt. Akkor befejezte. Úgy, hogy mindenki fellélegzett, arra gondoltak, tán ki sem bírták volna még egy részen át a szavak ilyen fokú intimitását, valamiféle szemérmes szemérmetlenségét, meghittségét. Arra, milyen okos elhatározás volt, hogy csak a vers első részét olvassa fel. Persze nagyobb, sokkal nagyobb sikere volt, mint nekem. De úgy, hogy ez engem is boldoggá tett, valahogy az ő sikere az én sikerem is volt, rám is átsugárzott. Olykor előveszem Lajoska egyik-másik kötetét. A Fehéringes foglyokat, és az Alföldi festőkhöz lapozok (: Egy kosár hal a piacon. Hajnal van, / a halász épp meghozta, piszkos, nyálkás / zsákjából kifordította, a kétfülű kosárba: / fürge ponty, hasas tükörponty, csuka, harcsa. / A halaskofa: káromkodások nagyasszonya. / Kincse, a kosár hal szebb, mint egy csokor rózsa). Előveszem a narancsvörös (meggyszín?) táblájú Európai diákdalt, és a Városi őszhöz lapozok (: Alkony-időn túl, i távolban kacagó gyerekek. / A fenyő is neveti, könnyezve neveti, ahogy / tűlevélen lefut, bukseggel a pöttöm esőcsepp. / Mosdatja a hulló felhő a csípds háztetőket, t Gyerekláb lóbáz egy pádon: lóbáz az eső lába is - / ázott lánycsapat fut át a városon: fut a szél, kergeti őket.) Előkeresem az Ezüstöt, benne a Tóth Menyhért árvasága avagy a filozófusfestő alapkérdése: milyen hosszú a tarack szára? És olykor előveszem, fedőlapján Benes festményével, a Tiszavirágot, és a Kis, kamasz dubletthez lapozok, ezt a dublettet mindenki szereti a mi családunkban, amit az irodalmi olvasókönyvek szerkesztőinek figyelmébe ajánlok (tulajdonképpen mellékelni kellene az ikerverset írásomhoz), majd tovább lapozok az Irodalom című vershez (: itt sétálok két / lövészárok / között amit ti / ástatok irodalmárok / itt sétálok / a senki földjén), de benne a Történelem című egysoros (: Nem én törtem el.) és benne az Anagrammák saját nevére is (amit külön sorokba török, mert afféle mottóvá szeretném emelni, ezért majd nyitva is hagyom a zárójelet: és akkor eljön / a kegyes anagramma értem / pintér lajos: / lant-piros éj - / az én lantpiros éjem Állok az ablakban, kezemben a déligyümölccsel, nézem a tél üzemelő égi car- rarai márványbányáját, és lassan megértem, miért is szólalt meg barátom. Az jut ugyanis eszembe, hogy én, noha éppen Fülepnek köszönve, ismertem belülről is a carrarai márványbányát, életemben először éppen Pintér Lajoskának - aki egy kifejezetten, programszerűen szinte, alföldi költőnek tudja magát - köszönve ismerkedhettem meg közelebbről is a carrarai márvánnyal. Pontosabban egy valóságos carrarai márványtömbbel. És ez tényleg különös, szép. És az is, hogy most neki ajándékozhatom, akárha már benne a büszttel. Egyik barátnőjével, évfolyamtársával futottunk össze arrafelé, Kiskőrösön vagy Kisteleken inkább. Az sincs kizárva, a Ménesi útról már én is ismertem a lányt, nem tudom. Mindenesetre elhívott magához bennünket. És csak aztán 35
