Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 3. szám - PINTÉR LAJOS HATVANÉVES - Tolnai Ottó: Egy kosár déligyümölcs, egy kosár hal... : Pintér Lajos 60. születésnapjára
értettük meg, hogy barátnőnk szobrász férje egy-két órával előbb érkezett haza kis Renault-ján Firenzéből, ahol talán, nem emlékszem, valami ösztöndíjjal tartózkodott. A kis Renault csomagtere még nyitva állt. És benne egy 70-80><50-es fehér tömb. Egy márványtömb. Ami már így is szenzációszámba ment. Vakító fehérségében. Ügy néztük, mint García Márquez hősei a jégtömböt. De az is megfordult a fejemben, só, amit a teheneknek hozott. Amikor látta arcomon a csodálkozást, a meghatottságot, azt, hogy váratlanul médiumává lettem annak a tömbnek, megjegyezte, hogy Carrarából hozta... Hogy az a tömb egy carrarai márvány tömb. Sok mindenről beszélgettünk, de én csak a márványtömb felé pislogtam, csak a márványtömb körül forgolódtam, settenkedtem. Mert akkor már a kedvemért kiemelte. Én persze meg sem bírtam volna mozdítani. Végül már akárha körmömmel véstem puha, sós állagát... Itt közbe kell iktatnom, a már különben is megidézett Fülep Lajossal kapcsolatban, hogy a Forrás körében eltöltött időm legkedvesebb pillanatai közé tartozik a Vekerdi Lászlóval való gyakori együttlét, lévén hogy a Forrás legszűkebb köréhez tartozott. Egyik legkedvesebb könyve számomra éppen a Fülep Lajos levelezése. Előkeresem azt is. És, különösmód, szinte magától nyílik ki azon az oldalon, ahol Izsó kapcsán éppen a márvány szerepéről vitatkoznak tanítványával, Tolnay Károllyal. Tolnay arról ír levelében, hogy ha megnézzük a térképet, nyilvánvalóvá lesz, hogy az ország közepe, a nagy Alföld - ahol nem volt nemes anyag - üres, ott nem volt monumentális szobrászat-építészet, mégpedig azért nem, mert a természet nem favorizálta... És akkor, azt kell látnom, azt kell most leírnom, hogy ott állunk a nagy Alföld közepén egy carrarai márványtömb körül. Mintha csak akkor, ott dobta volna ki a föld, mintha csak akkor, ott bányásztuk volna ki... Milyen kár, hogy ezt az esetet nem meséltem el Vekerdi Lászlónak. Végére érve köszöntő szövegemnek, most látom csak, át kellene fogalmaznom címét, hiszen nem csak déligyümölcsöt és halat kellene küldenem jubiláló barátomnak, hanem azt a carrarai márványtömböt is át kellene szállítani valamiféleképpen Kecskemétre, illetve hát a csongrádi szobrászati művésztelepre, amit topolyai barátunk vezet, hiszen ez - Kosztolányi carrarai márványa, valamivel könnyebben szállítható... És ha a zsír már anyagává tudott lenni a mai szobrászatnak (ezt a váltást, ugye, éppen Kosztolányi érezte meg először), akkor minden bizonnyal hamarosan azzá tud lenni majd ez a hóemberré tűnő, ifjúságunk pogány szilajságát, kaján tiszteletlenségét, de Buddha fölségességét is hordozni tudó anyag, a hó is. 36
