Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 2. szám - Gazsó Dániel: Föld alatt s föld felett, Szelmencen zajlik az élet
Kisszelmencen a 3-as számú ház utolsó bennszülött lakója a Kiss család volt: Gyula bácsi, Erzsi néni és három gyermekük. A legidősebbet apja után Gyulának, a középsőt Istvánnak és a legfiatalabbat, anyja után, Erzsébetnek hívták. Mivel a faluban volt egy másik Kiss család is, ezért őket Erzsi néni leánykori vezetéknevéből adódóan Csurmáéknak keresztelték. Miután a szülők meghaltak, a ház a gyermekekre maradt, de már csak István lakott benne. Erzsébet férjhez ment és fiatalon meghalt, Gyula pedig Darócra nősült, ma is ott él, az alig több mint ezerkétszáz fős faluban, a Felvidéken. István ugyan próbálkozott a nőknél, de a házasság elkerülte. Pincérként elkezdett inni, és egyre mélyebbre vitte a sors. Még az ezredforduló előtt, egy hideg, téli vasárnap reggel találkozott a pásztorral, aki átellenben vele szemben lakott, és meghívta őt és barátait kártyázni. Azt mondta, összekészül, megborotválkozik, és akkor jöhetnek egy óra múlva. A pásztor elfogadta a meghívást és szólt a többieknek. Mire visszaértek, István már a földön feküdt, kezében tartotta azt a háromliteres üveget, amiből megitta a patkánymérget. Csak annyit mondott, gyengére csináltam, és meghalt. így az ötfős Kiss családból az egyetlen túlélő az ifjabbik Gyula volt, aki úgy határozott, eladja a szülőházát. Mivel nem tartózkodott a faluban, megbízta egyik ismerősét, segítsen vevőt találni. Nem volt könnyű eladni az ingatlant, a ház évekig üresen állt, de végül sikerült túladni rajta. Az új lakót Szergejnek hívták, és legfőbb kereseti forrása a pénzváltás volt. Csak pár évig élt a faluban, aztán továbbállt. Arra, hogy eladta vagy kiadta a házat, vagy hogy egyáltalán ő volt-e a tulajdonos, nem tud, vagy nem akar visszaemlékezni senki. Szergej után, a kétezres évek elején, egy ukrán házaspár költözött be a házba, de ők nem ide voltak bejelentve. A férfit Attilának hívták, de egyesek csak úgy emlegették, a Koponya. Ezt a becenevet nem az éles eszéről, mint inkább nagy, kopasz fejéről kaphatta. Koponyáról köztudott volt, hogy többször ült börtönben, amit errefelé úgy mondanak, hogy csurma, így aki nem itt él, könnyen összekeverheti Attilát Csurmáékkal. A falubelieket nem zavarta különösebben az új lakó zűrös múltja, tudták róla, hogy mások miatt került börtönbe, tehát nem afféle nagyágyú, aki bajt hoz majd rájuk. Ráadásul Koponya felesége, Krisztina, szomszédjainak szívesen segített a házimunkákban, ami egy ilyen kis létszámú település esetében általános és természetes, és ha egy betelepült elzárkózik ettől, akkor mindig idegen marad. Koponyáék élete azonban nem volt ilyen felhőtlen. Pár évvel az érkezésük után, húsvét másnapján, rémült ordítással rohant segítségért egy vasat gyűjtögető cigány ember Rajkó Bélához, és mindjárt el is panaszolta baját: Koponya kést vett magához és felvágta a saját hasát, el kell őt vinni a kórházba. Béla aznap már nem volt olyan állapotban, hogy vezessen, félt, ha leállítja egy rendőr, elveszik a jogosítványát, vagy, ahogy ő szokta mondani, a právaját. Végül találtak mást, aki segített az életbevágó tragédiában, a sérültet időben eljuttatták a kórházba, ahol ellátták mély sebeit. Aztán hazajött Kisszelmencre és felépült, de ezzel az esettel egy új becenevet kapott: a Hasfelmetszőt. Hasfelmetsző zárkózott és hirtelenharagú ember volt, nem sokat lehetett róla tudni. Csak néha nyílt meg a helybéliek előtt, de nyelve akkor sem magától, hanem a vodka hatására forgott. Ilyenkor meg olyan történetekkel állt elő, amiket nem vettek komolyan. Egyszer azt is mondta, hogy alagutat fog építeni. Sokat közlekedett, neki nem 89
