Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 11. szám - KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT KORMOS ISTVÁN - Csapody Miklós: Sziveri-mesék: Carbonaro: Ha polip szuszog Kolozsvárott I–II. kötet
Csapody Miklós Sziveri-mesék Carbonaro: Ha polip szuszog Kolozsvárott I—II. kötet Az első könyv színes fedelén nem szuszog a Kalmárházi Krák Lábán nevet viselő, talán azóta már felnőtt polipkölyök (A sirálybőr cipő, 1989), nem énekel szirén, nem sertepertél a kolozsvári kilenc- záras kaput a Horea út egyik (talán éppen Szőcs Gézáék) pincéjében őrző élemedett szfinx, kinek neve Virág János helyett Pszityu, de még a hazafelé lovagló XII. Károly svéd király elveszett, kincset őrző halott kutyája sem. A festményen hangulatos, talán nyári, de hűvös éjszaka lehet, a holdsarló fakó fényében feketén kéklő hegyek és völgyek, sötétben is zöldellő rét, fenyők, kitekeredett nyakú öngyilkos napraforgók táblája. Mesebeli vasúti megálló valahol az erdélyi hegyekben, az állomás színes ablakai rejtelmesen izzanak. Az erdei peron lámpájának meghitt, sárga fénye titokzatos, apró emberkére esik, aki talán az ausztriai asztrofizikus Carbonaro, talán a gyergyótölgyesi szénégető alakját idézi, és aki most a bakterok palacsintasütőjével készül zöld utat engedni az alagútból éppen előbukkanó gyorsnak. A különös vonat sötét ablakai mögül aztán titkos erdélyi grófok és udvari méltóságok figyelik éberen az állomásfőnök nem kevésbé titkos értelmű mozdulatait. Mert a köpcös mesealak nem más, mint nagyságos Második Szingulár, az ugyancsak titkos (már régóta föld alatti) erdélyi fejedelmek ma uralkodó utóda inkognitóban, akinek az öccse egy, talán Hátszeg környéki, talán Fertő menti elnéptelenedett templom sekrestyése, a fia távirdász, felesége pedig fekete hóvirágot, nefelejcset nevel. A könyv belső borítója is éj-, de inkább gyászfekete, éppen úgy, mint - Jánosi Andrea kolozsvári grafikus nagyszerű, színpompás meseképeit kivéve - az egész képeskönyv, melynek transzszilván lírai abszurd történetei, talányosán jókedvű, olykor vérző fantomjainak gondolatai, szavai, cselekedetei és mulasztásai végig vakító fehér betűkkel kápráztatják az olvasó szemét. A belső borító sarkában fekete alapon különös fekete halottas furgon, belőle hátul a fehér selyemfüggönyt kissé széthúzva egy másik, de sovány, fekete, kerek szemüveges ismerősünk les ki. Miféle kötet került a kezünkbe, egyszerre kettő is? Az első Szőcs Géza (*1953) gyász- és emlék- mesekönyve, egy szellemes nyelvi játékokkal teli, lírai, mégsem romantikus fabulagyűjtemény, melynek bűbájos históriáit egykor Sziveri János (1954-1990) költőnek mesélte, „hogy elvonja barátja figyelmét a gyászos gondolatokról élete utolsó hónapjaiban". Amikor Sziverit 1983 őszén eltávolították az újvidéki Új Symposion éléről, Szócsőt, akit 1982-ben a kolozsvári Ellenpontok szerkesztése miatt a román állambiztonság többször is letartóztatott, továbbra is megfigyelés alatt tartották. '86-tól Genfben élt, járta a világot, majd '89-ben, Erdélyből (Romániából) kitiltva, a Szabad Európa Rádió budapesti irodaveze- tőjeként kötött barátságot az épp akkoriban, már gyógykezelése miatt a Vajdaságból (Jugoszláviából) a „kórhazába" áttelepedni kényszerült költővel, aki 1990 elején hunyt el. A második kötet e barátság szerény dokumentum- és a mesék gazdag jegyzetanyaga, az a dús, tarkálló „szőttes, amely Kolozsvár szellemtörténetének lenyomata, és az az olvasztótégely, amelyben a szó szellemi értelmében vett Erdély ötvöződött" (Tasso Marchini és Dsida Jenő, avagy sorsvonalak játéka Kolozsvártól Arco di Trentóig, 2010). Bár Szőcs szerint „kétségtelen, hogy múlt nincsen, az sem kétséges, hogy valaha volt." Csakhogy, mert éppen a múlt a valaha volt, ezek a fantasztikus mesék megvilágítják „Erdély holttestét a felejtés alkonyatában " (Ha polip szuszog.Holttest és felejtés? Létezik-e a valóságos múlt? A történetek képzeletbeli, tehát valóságos helyszíne többnyire Kolozsvár, a második könyvben az ugyancsak kolozsvári születésű Lustig Valentin káprázatos, szürreális olajképeivel, talán azért, mert még „Ma sem tudom, vajon nem épp az én szülővárosom-e az a város, amelyről oly sokszor hallottam, hogy épületeinek falait le szokták festeni olyan képekkel, amelyek ezeknek az épületeknek a falait ábrázolják. Szülővárosomból végül is, amikor a nagy 114
