Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 11. szám - KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT KORMOS ISTVÁN - Pomogáts Béla: Fogyatkozó nemzedék

levél - bevitte a Nyelv és varázs című Dávid András-könyvet és a Gondolatok könyvét Gábor Györgytől. Halála előtt négy nappal még nővéremet figyelmeztette: »Kati, olvasd el A törött váza című verset Kosztolányi fordításában!« Itthon értettük meg, miért is mondta. Szóval tanított az utolsó leheletéig. A tüdőgyulladás legyőzte." Most megkerestem a verset Kosztolányi műfordításai között, Armand Sully-Prudhomme, a tizenkilencedik század végének neves, és mára elfeledett francia „parnasszista" költője írta, csak az első és a két utolsó versszakot idézem ide, mintegy búcsúzva barátomtól, Szekér Banditól: „Hol a verbéna haldokol ma, / a kristályváza megrepedt. / Egy legyező épp csak súrolta, / még zaj se hallatszott, beteg. [...] Szívünkhöz is így ér a drága / és megkarcolja hirtelen. / A szív tovább hasad, virága / elhull, az édes szerelem. / Az emberek azt vélik, ép még, / de benn szívünk sír és sajog. / Mert érzi mély-mély repedését. / Törött: hozzá ne nyúljatok."

*

Végül harmadik barátom, akitől búcsúznom kell, Görömbei András, akivel viszonylag „fiatalon": hatvannyolc éves korában végzett a gyógyíthatatlannak bizonyult betegség (más irodalomtudós ekkor érkezik el a „betakarítás" életkorához). András, vagy ahogyan barátai hívták: Andor, a győri bencés gimnáziumban érettségizett, édesapja a Tisza-vidéki Polgáron az ötvenhatos forradalom eseményeinek ottani irányítója volt, ezért börtönbüntetést is szenvedett, és minthogy fiát nem vették fel egy állami gimnáziumba, a bencések iskolájába került. A debreceni egyetemen szerzett magyar-orosz, majd német tanári oklevelet, két esztendeig a hajdúböszörményi iskolában tanított, majd 1970-ben a debreceni egyetem bölcsészkarának magyar irodalmi tanszékére hívták meg, 1992-ben lett egyetemi tanár, 1993-ban lett rektorhelyettes, 1989-1991-ben vendégprofesszor volt Helsinkiben. Megszerezte az irodalomtudomány kandidátusának, majd doktorának tudományos fokozatát, József Attila- és Kossuth-díjat kapott. Egyike volt azoknak, akik a hetvenes-nyolcvanas években (Czine Mihály, Tamás Attila, Béládi Miklós, Kiss Ferenc, Bata Imre és mások mellett) megalapozták a hazai irodalomtörténet-írásnak azt az „iskoláját", amely a magyar népi irodalom, valamint a határokon túli magyar irodalmak kutatásában, népszerűsítésében találta meg feladatát. Ilyen módon eredményesen tevékenykedett abban a nemzeti szellemű megújhodásban, amely a nyolcvanas években végbement. Ezt a szellemiséget szolgálta és ápolta Görömbei András a budapesti Hitel című folyóirat szerkesztőségében végzett munkája során (Csoóri Sándor munkatársaként).

Ez a szellemiség alakította ki irodalomtörténet-írói és kritikusi tevékenységét is. Egyike volt a legtöbbet és legeredményesebben munkálkodó irodalomtörténet-íróknak, irodalomkritikusoknak, egymást követve jelentek meg irodalomtörténeti monográfiái és tanulmánygyűjteményei. így Sinka István (1977), A csehszlovákiai magyar irodalom 1945-1980 (1982), A hetvenes évek romániai magyar irodalma (Bertha Zoltánnal, 1983), A romániai magyar irodalom válogatott bibliográfiája 1971-1980 (Bertha Zoltánnal, 1983), a kétkötetes Napjaink nemzetiségi magyar irodalmai (1984), „Ki viszi át...?" (1986), Sütő András (1986), A magyar irodalom rövid története (1992), Nagy László költészete (1992), Napjaink kisebbségi magyar irodalma (1993), Kérdések és válaszok. Tizenhét interjú a hetvenes évekből (1994), A szavak értelme (1996), Kisebbségi magyar irodalmak (1997), Létértelmezések (1999), Csoóri Sándor (2003), Irodalom és nemzeti önismeret (2003), Csak az igazat. Tanulmányok Illyés Gyula születésének centenáriumán (2003), Nagy Gáspár (2004), Sors és alkalom (2008), Azonosságtudat, nemzet, irodalom (2008) című könyvei, A magyar irodalom rövid története című munkája 1991-ben finnül, 1997-ben ukránul is az olvasóközönség elé került.

Miként ezek a művei is mutatják, Görömbei András a hazai irodalomtörténet-írás, mondhatnám így: „nemzeti felelősségvállalásának" a szakmai és morális megújulásában vállalt igen tevékeny szerepet. Annak a felismerésnek a nyomán, amely korábbi klasszi86