Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 11. szám - KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT KORMOS ISTVÁN - Pomogáts Béla: Fogyatkozó nemzedék

című tudományos alapossággal sajtó alá rendezett köteteket. Valamennyit igen gondos bevezető tanulmány és hatalmas jegyzetapparátus egészítette ki - ez a tudományos kísérőszöveg akár több nagydoktori fokozatnak a megítélésére is elegendő lett volna.

Tamást annak idején egy olyan baráti társaságban ismertem meg, ennek a már korábban eltávozott kitűnő barátom: Szakály Ferenc és a sikeres filmrendező, és ugyancsak sikeres művelődéstörténet-író (ámde kevésbé sikeres kulturális intézményvezető) Jankovics Marcell voltak a kezdeményezői és szervezői. Ez még valamikor a hetvenes évek világában történt, amikor még csak halvány reménység sem mutatkozott afelől, hogy a diktatúra rendszerét valaha a demokrácia rendje fogja felváltani. Tamás akkoriban vált a hazai történelemismeret és ismeretterjesztés egyik központi tényezőjévé, akinek igen nagy szerep jutott abban, hogy a magyar értelmiség felfigyelt az elmúlt évszázadok igazi értékeire és teljesítményeire, és hogy a negyvennyolcas forradalom emléke lassanként megszabadult azoktól a manipulációktól, amelyekkel a hivatalos történelemfelfogás többnyire meg kívánta hamisítani 1848 igazságait, el kívánta jelentékteleníteni azt, hogy a negyvennyolcas forradalom és szabadságharc igazi jelentősége (a magyar társadalom belső szabadságának kivívása mellett) mégiscsak a nemzeti függetlenség helyreállításában volt. A nemzeti függetlenség eszméjének túl erőteljes hangoztatását ugyanis nehezen lehetett összeegyeztetni a szovjet függőségi helyzettel, ennek szomorú tapasztalataival. Amit 1848-1849 valódi üzenetének és politikai értékeinek helyreállításában Katona Tamás magára vállalt, az mindenképpen a „rendszerváltozás" szellemének megerősödéséhez járult hozzá.

így aztán korántsem volt a véletlen műve, hogy Tamás előtt 1989-ben egy igen gazdag és eredményes politikai pályafutás lehetősége nyílott meg. (Igaz, ebben az is segítette szerepvállalását, hogy az egyetemen Antall József évfolyamtársa volt, és barátságuk a későbbiekben is megmaradt.) Mindenesetre Tamás politikai szerepvállalása az (időnként bizony erős kritikát érdemlő) új magyar demokrácia sikertörténetei közé tartozik. Az első szabad országgyűlési választásokon a Magyar Demokrata Fórum jelöltjeként Vácott szerzett képviselői mandátumot, 1990-1992-ben a Külügyminisztérium politikai államtitkára, majd 1992-1994-ben a miniszterelnökség államtitkára volt, később a budai Vár polgármestere, utóbb varsói nagykövet. Diplomáciai munkáját az is elősegítette, hogy igen széles körű nyelvismerete volt. A német, az angol és a francia nyelv mellett oroszul is tudott, a budapesti bölcsészkaron könyvtár-magyar-arab szakon szerzett diplomát, Varsóba érkezve lengyelül is megtanult. Közismerten igen eredményes szerepet vállalt akkor, midőn a kilencvenes évek Szerbia és Horvátország között kitört háborúja idején Magyarország a horvátoknak szállított fegyverek miatt botrányba keveredett, és a tehetetlenkedő külügyi vezetés oktalan politikájának kínos következményeit Katona Tamásnak kellett elhárítania. Igaz, politikai szerepvállalásával sokat veszített a magyar történettudomány, mindazonáltal azt megállapíthatjuk, hogy a huszadik században bizony meglehetősen sokat ügyetlenkedő magyar diplomácia (volt néhány kivétel, így a húszas években Bethlen István és Bánffy Miklós, a harmincas években Kánya Kálmán, Csáky István és Teleki Pál, a második világháború után azonban szinte senki) történetében Katona Tamás a kisszámú sikeres vezető között foglalt helyet.

Utolsó találkozásaink egyike a januárban Görgey Artur várbeli lovas szobránál rendezett ünnepségen esett meg, ott Tamás tartott ünnepi megemlékezést: lényegrelátóan és tartalmasán foglalta össze a nagyhírű, sokat rágalmazott és később szinte elfeledett tábornok pályájának tanulságait. Utána még meghívott egy kávéra várbeli lakásába, egy régi, és bizony elhanyagolt ház földszintjén, valójában egy könyvtárba, amely példás, szinte katonás rendjével hívta fel magára a figyelmet. Tamás akkor bizakodott abban, hogy az orvosok úrrá tudnak lenni a súlyos betegségen, amellyel küszködött. Nem így történt:

83