Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 11. szám - KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT KORMOS ISTVÁN - Vasy Géza: Az égig érő fa: Kormos István pályaképéhez
szerelmi kapcsolatok története és azok költői megjelenítése nem a szigorú logika szerint szokott zajlani. Nehéz szívvel Sötét éjszakámból hozzád fordulok, sötét éjszakámban térdre roskadok. Kínban forgolódok, vernek vas-szegek, sistergő parázson hozzád hadd megyek. Verik szívem átal zsoltár-szavaid, löknek el tetőled két jó karjaid. Eleitől fogva téged hittelek, mért gyaláz a porba a te istened? Én őt meg nem bántom, el nem kerülöm, hiányod, hiányát, azt keserülöm, Csillag, aki voltam, nem ragyoghatok, férfi, aki volnék, csak leroskadok. Égről lezuhantam, föld be nem fogad, mutasd meg Zsuzsánna régi arcodat! Okkal feltételezhető, hogy a költő túlságosan szokványos udvarló-esengő írásnak tartotta ezt a verset, s az is, hogy barátsággá változó kapcsolatukhoz csak az Orpheusz-verset tartotta méltónak. Mégis érdemes itt újra közölni ezt a verset, mert a pályakezdőnél sokkal érettebb, újra a hangját kereső Kormos István szólal meg benne, s egyúttal érdekes motívumot említ az udvarlás eredménytelenségével kapcsolatban. Zsuzsa református volt, Kormos pedig katolikus, ezért voltak „más isteneik". Az is feltételezhető, hogy a férfi nem gyakorolta vallását, nem volt templomjáró, s ezért kell bizonykodnia az ötödik versszakban. Az udvarlásnak ez a formája mindenesetre eredményessé vált: 1956. március 3-án 74
