Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 11. szám - KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT KORMOS ISTVÁN - Vasy Géza: Az égig érő fa: Kormos István pályaképéhez

házasságot kötöttek. Rab Zsuzsa már kamaszként verselt, az ötvenes években azonban az orosz próza, majd a líra fordítójaként kezdett ismertté válni. Kormossal feltehetően az ő munkahelyén, az Ifjúsági Könyvkiadó szerkesztőségében került közelebbi kapcsolatba. A válás utáni évekről írta Rab Zsuzsa: „Jó barátok maradtunk - egy keserves intermezzót kivéve - mindvégig, sőt talán csak akkor lettünk igazi barátok. Ott folytattuk, ahol kezdtük: ő a kiadó belső, én külső munkatársa. Segítségére mindig számíthattam. Rengeteget tanultam tőle. Irodalmi ízlésemet ő irányította. Eligazított a változó irodalompolitika útvesztőiben. Könyörtelenül kipécézte szövegem gyenge pontjait. Ma is, ha valamit nyakbehúzva írok le, ott látom mutatóujját a papíron: ez meg mi?!" (Játékos esztendők, 1982. = Szegény Yorick. Kormos István emlékezete. 2002. 48.)

A Rákosi-korban

A lírikus Kormos István 1949 nyarán elhallgatott, s hat éven keresztül csak gyermekversek szerzőjeként szólalt meg. 1949-től 1950 nyaráig a filmgyár dramaturgja, majd mintegy félévi munkanélküliség után az Ifjúsági Könyvkiadó munkatársa lett. Itt először verses meséinek újabb kiadása jelent meg 1951-ben, de az első kiadásból kimaradt két mese, szinte bizonyos, hogy ideológiai okokból. A Krisztus és az oláh pap már címével elutasítást kaphatott, A halál és a vénasszony a haláltéma miatt lehetett ellenszenves. De maga a költő később sem vette elő, átdolgozásra sem, ezt a két mesét. Ez az új kiadás azonban, s a kiadó egy másik munkatársának, Komjáthy Istvánnak Hunyadi Jánosról írott elbeszélő költeménye kiváltotta a Szabad Nép munkatársának a haragját. Az volt a baja, hogy a kiadónál méltatlan kivitelben jelent meg „Emi Sziao, a nagy kínai költő írása Mao Ce Tung gyermekkoráról és ifjúságáról", miközben „igen ízléses, szépkötésű kiadásban" vált olvashatóvá Komjáthy és Kormos. „Az Ifjúsági Könyvkiadó vezetője és vezető lektora - valami különös mérték alapján - talán jobb és fontosabb műnek tartja saját versét, mint Emi Sziao könyvét? Talán úgy gondolják, s ez lenne az a különös mérték - hogy saját műveik azért értékesebbek, mert saját kiadóvállalatuknál szép kiadásban jelentek meg? Ha így van, ezzel a véleményükkel meglehetősen egyedül állanak, mert a legszebb kiadás sem tudja ellensúlyozni egy mű belső ürességét. Nem arravaló az Ifjúsági Könyvkiadó, hogy vezetői saját gyönyörűségükre egymás könyveit adják ki értékes, a fontos könyveket pedig gyenge kiállításban." (1951. október 31.)

Nem tudom, hogy mi volt a fegyelmi következménye ennek a bírálatnak. Kormost talán csak megdorgálták, viszont a következő évben más lett a kiadó vezetője. Maga a kiadvány brosúra lehetett, ilyesmiből akkor sok jelent meg, s még az is elképzelhető, hogy a nyomda döntötte el a papír típusát. Kormos István azonban - a Válasz-publikációk, majd a szabotázsra hivatkozó, csoportos filmgyári elbocsátás után - ismételten megtapasztalhatta, hogy milyen veszélyes ez a korszak. Kormosnak egyébként volt más köze is Komjáthy művéhez, ugyanis a Könyvbarát 1951. évi harmadik, augusztusi számában elismerő kritikát írt róla. Ez is elfeledett írásai közé tartozik. A kritika központi fogalma a nép. A korabeli történelemfelfogásnak megfelelően a néptömegek történelmi szerepének hangsúlyozásáért, Hunyadi népi hősként való bemutatásáért, a főurak elítéléséért kap dicséretet a mű, amely szakít „a reakciós történelemszemlélettel".

A frissen alakult, sajátos profilú könyvkiadóról pedig tudható volt, hogy kezdetben kézirathiánnyal küszködött, s a szerzői gárda alakításában mindvégig fontos szerepe volt Kormos Istvánnak. O egyébként igyekezett egyéni életútjának tapasztalatait és a kor kívánalmait összekapcsolni. Ugyancsak 1951-ben jelent meg a kiadónál Az erdő című leporellója, amelyben kiélezően szembeállítja egymással az 1945 előtti úri világot és a jelenkort, a nép országát. Nem a régi világ képe a hamis, hanem az ötvenes éveké, amelyekről nem a valóságot, hanem a propagandaszólamokat adta vissza, ügyesen megverselve, így akár még

75