Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 11. szám - KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT KORMOS ISTVÁN - Vasy Géza: Az égig érő fa: Kormos István pályaképéhez
A Magyar Irodalompártoló Társaság 1943 januárjában alakult meg, s működésének első évében mintegy hatvanezer pengővel gazdálkodhatott. Tízezer pengős nagydíjat adott Szabó Dezsőnek, könyvnapi díjat László Gyulának. Ezenkívül 3000 és 1500 pengős jutalmakat kapott hét-hét író: Bibó Lajos, Erdélyi József, Kodolányi János, Sinka István, Szabó Lőrinc, Szabó Pál, Tamási Áron, illetve Asztalos István, Barsi Dénes, Bözödi György, Gulyás Pál, Kádár Lajos, Tatay Sándor, Wass Albert. Elismerést érdemlő lista ez. 1944. március 15-én, miként erről, s a társaság tevékenységéről máskor is, a Magyar Élet tudósított: „A közgyűlés során vitéz Szabó Lajos elnök indítványára felhatalmazta a választmányt arra, hogy az 1944-ben díjazásra szánt összeg jelentős részét arra érdemes, rászoruló, még be nem érkezett és fiatal írók támogatására fordíthassa." Nyilván így kaphatott Kormos István ezer pengőt. Levelében ugyan őszt emleget, s ez 1943-ban lett volna, de sokkal valószínűbb 1944 tavasza. Egyrészt az idézett határozat akkor született, másrészt előző ősszel Kormos még éppen csak megjelent, gyakorlatilag senki sem ismerte. Mint Lőrincz Pálhoz írott leveléből tudható, 1943 decemberében kereste fel Szíj Gábort, azaz Szíjgyártó Lászlót, aki patrónusa lett, s 1944-ben már a Magyar Élet felelős szerkesztője. Ily módon nyilván meghatározó szerepe lehetett abban, hogy Kormos István ilyen nagy összegű támogatást kaphatott. Van még egy eldönthetetlen kérdés ezzel a levéllel kapcsolatban. Mint ismeretes Kormos szép önéletrajzi vallomásából: „Első könyvtáramat negyvennégy nyarán megette egy láncos bomba" (A vasmozsár törője alatt). Tudomásom szerint erre a bombatámadásra augusztus előtt került sor, s akkor furcsa, hogy ezt a tragikus tényt Kormos nem említi levelében. Vagy Terus néni emlékezett rosszul? Vagy több bombatámadás is volt azon a nyáron Pestszenterzsébetnek azon a részén, ahol laktak? Vers Zsuzsához Párizsból való végleges hazatérése előtt Kormos a következőket írta Fodor Andrásnak: „Mint előző levelemben írtam Neked: soha ilyen jó erőt nem éreztem magamban. Minden versem, amit jónak érzek, publikálni akarom, 1952-től kezdve, az akkori Kláriról írtakat, az Orpheuszt (...) és az 1962-től keltezetteket. Remélem lesz kiadó a kötetemre, noha illetékesek könnyen magánüggyé degradálhatják az írásaimat. De Tardos, Vázsonyi, és újabban azt hallom itt, hogy Háy is mellettem bizonyítanak, ők nem nyernek annyit nyugattal, amennyit én veszítek." (1965. október 30. Megjelent: Műhely, 1979. IV. 16.) Az évszámokkal, úgy látszik, sokat bajlódott a költő. 1952-ben ugyanis már elváltak, Kormos elköltözött, s válságos két esztendőt élt át. Klári- versek aligha keletkeztek ekkor, s ha mégis, akkor eltűntek. Életművében egyébként az 1948 tavaszán az esti gimnáziumban megismert Pallos Klárához mindössze a Klári, nyár, csönd kapcsolható, 1948 márciusában jelent meg az első szövegváltozat. A gyűjteményes kötetekben 1948-as dátumú a Zöld lány is, de ennek Kukorica című első változata 1947 decemberében jelent meg. A második házasság hőséhez, Rab Zsuzsához ugyancsak egyetlen verset kapcsol az életmű. Az elválást megörökítő Orpheus panasza az 1965-ös évszámot kapta, de levélbeli vallomások szerint valamilyen formában már 1962-ben készen volt, s szinte bizonyos, hogy Párizsban is formálgatta a szöveget. Tudjuk például, hogy az Egy kihantolt sírra 1956 januárjában megjelent szövegét Párizsban dolgozta át véglegessé. Az idézett levél más Zsuzsa-verset nem említ, pedig az udvarlás idején megjelent még egy, s éppen Kormos István hosszú hallgatását megtörve. Az Új Hang hozta 1955 novemberében a Nehéz szívvel, s mellette a Tél közeledtén és a Havas rét, ifjúságom címűeket. Az utóbbi kettő kötetekbe került, az első, a Zsuzsa-vers nem. Mondhatnám rejtély, hogy miért nem, de a 73
