Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 11. szám - Mózes Huba: Elfut, búvik a kedv: Dsida Jenő elveszettnek hitt színpadi mesejátéka
A bánatos király és udvari bolondja Verses mesejáték Személyek Udvari bolond Király Főudvarmester Királyné Udvari nép UDVARI BOLOND Tudom, Felség, nagy régi bánatát, mely keseríti éjét, nappalát. Ha maga elé réved komorul, a szívem olyan nagyon elszorul, titokban én is sűrű könnyet ejtek és bolondozni már-már elfelejtek. A szép királyfi, tudom, tovatűnt és azt sem tudjuk, mi van: élte, holta? De ki követte el vajon a bűnt, ki volt a bűnös, aki elrabolta? KIRÁLY Mért téped föl a gyógyuló sebet? Tudhatnád, hogy csak feledést eped szívem. S te vagy, ki újra felidézed fiacskámat, kit elrabolt a végzet. De igazad van: mindhiába űztem a feledést mámorban, csatatűzben, nem tudom elfeledni őt, az édest, piros száját, a csacsogó beszédest, mindig nevető türkizkék szemét, mely csillogón tekintett szerteszét, szép szöghaját, szikrázó, puha, telt fürtjét, amely oly tiszta fényt lövellt, mint arany hold a nyári esti égen... (Lehajtja fejét) Ha nem lelem meg, nincs más hátra... végem. (Zokog) UDVARI BOLOND (Ő is szemét törölgeti) Felséges jó Uram, bocsássa meg, ha rosszul szóltam... (Félre) Válla is remeg, úgy sír szegény... (A királyhoz) O, tengermesszi tájon Dsida Jenő 58
