Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 11. szám - Ferdinandy György: Találkozások a Vörösmarty téren

Hát csak így. írásomat nem közölték. Meg kellett tanulnom, hogy a politika olyasmit vár el az irodalomtól, amit az nyújtani - nem köteles.

Ami Haas Gyurit illeti: kezet fogtunk ott, a Vörösmarty téren. Erre, a megbékélésre is jó alkalmat adnak a Könyvhetek.

*

Várady Tibor könyve (Napló, 2-2.) is messziről érkezett. A több mint félezer oldalas szép, gondos munka az újvidéki Forum Kiadót dicséri. A szerző, a budapesti Közép-európai Egyetem tanára, nagyapja jegyzeteit adja közre. Várady Imre a Torontál megyei Nagybecskereken élt, a szomszédságunkban, és mégis, milyen messzire!

„Az országok és rendszerek váltakozása ott van a történelemkönyvekben"- írja a szerző. „A történelmet - így vagy úgy - megtanuljuk. Feledésbe megy azonban az élet... nemigen van már Nagybecskereken, aki továbbadja, fenntartja a német, a zsidó, vagy akár a magyar mindennapok emlékeit."

A Napló nem szépirodalmi mű. „De mivel a lejegyzett eseményekre, szokásokra, körülményekre már egy évszázad kérge rakódott, a betekintés mégis a felfedezés izgalmát hozza." A szerző megpróbál az objektivitás talaján maradni. De hát ez a múlt a mi világunk volt. Tárgyilagos bemutatása ma is nehéz.

Első fejezeteiben Várady Imre még bujdosó, 1848-as honvédekről tesz említést. Halála előtt pedig már a Szabad Európa Rádió híradásaiból követi 1956 utórezgéseit. Közben apró, már-már banális események követik egymást (pl. hogy egy- egy családi esemény alkalmából kik és hányán keresték fel őt).

A felfedezés izgalma - akármilyen hihetetlen - így is megmarad. Amikor letesszük ezt a rendhagyó munkát, mindnyájan egy kicsit nagybecskerekiek vagyunk.

*

Gyerekkorunkban vicces bácsiknak neveztük a bohókás öregurakat, akik barackot nyomtak a fejünkre és megkérdezték, „hogy ityeg a fityeg?". Hát ilyen vicces bácsik bőven akadnak a Vörösmarty tér forgatagában, ahol néhány író körül joviális különcök élvezik az Ünnepi Könyvhetet.

Első látásra György Réti is közéjük tartozik. Két stand között felállított apró asztalánál árulja saját kiadásában megjelent négy, igen, négynyelvű füzetét, a százoldalas „Négy bogliascói találkozó" című díszes, a szerző fényképeivel gazdagon illusztrált albumot.

Hogy mennyiért, azt nem árulja el, amikor megmondom neki, hogy a cekke- remben cipelt könyvekről legfeljebb írni szoktam: pénzt nem adok. Az utolsó oldalra odaírja, hogy ez a negyvenedik kötet, amit eladott, majd úgy dedikálja, hogy a szerző „PhD. György Réti, gmail, chairman of soc. Italung." (sic)

A füzetben található „Rövid információk" elárulják, hogy Réti 1938-ban született, diplomata, történész és közíró. Tanulmányait a moszkvai diplomáciai főiskolán végezte, majd 1962 és 1999 között a magyar Külügyminisztérium munkatársa, szolgálati helyei Peking, Saigon, Tirana és Róma. 1991-ben Brianza-díjat nyert (van-e, aki e kitüntetést nem ismeri?!) - „Kádár és Valiani, két fiumei fiú és az 1956-os forradalom" című, ugyancsak hely és kiadó megjelölése nélküli könyvével. Azt, hogy a Nobel-díj

28