Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 11. szám - Ferdinandy György: Találkozások a Vörösmarty téren

várományosa, az olvasó csak később tudja meg. Diplomáciai karrierjét saját bevallása szerint „nem egészen önkéntesen" fejezte be, hatvankét évesen.

Tévedne, aki ezek után irodalmi mércével mérhető műre számítana. De tévedne az is, aki elviccelné vicces bácsink írását, miután felsorolta száz oldalon át hogy ityeg a fityeg.

A négy találkozó ugyanis arról szól, hogy földi pályafutása vége felé hogyan találja meg az élet értelmét egy ember, Itáliában, egy paradicsomi szigeten. A négy történet a barátságról beszél, szereplői egy orosz költő és egy Pulitzer- díjas amerikai, a szerző öreg tanárnője, és végül, de nem utolsósorban a tenger, ez a legnagyobb, kis híján halálos szerelem.

Ezért a befejezésért elnézi az olvasó a körítést. Ha ért a négy nyelv valamelyikén, talán még el is olvassa a képekhez mellékelt érzelmes szöveget.

*

Ha már a vicces bácsiknál tartunk, van egy másik könyvem, ami ugyancsak ide kívánkozik. (Szörényi László: „Éljen Kun Béla! Susy nimfomán", Kortárs Kiadó, 2012, Budapest). A szokatlan címről csak annyit, hogy a római magyar nagykövetséggel szembeni falon található ez a különös felirat.

Könyvéről így ír Szörényi László, a nagykövet: „Egyszer, a követség melletti szálloda szemetesében találtam egy harmincas évekből való kidobott könyvet, amelynek ilyesfajta címe volt: A nevető diplomata. Ebben az író - volt hivatásos diplomata - szórakoztató rémtörténetek sorozatában idézte fel pályája emlékezetét. Gondoltam, erre talán vállalkozhatom én is. Összeírtam több száz emléktöredéket, hívó szavakat. Ezekből szeretnék most átnyújtani egy csokrot."

Hát, mondjam-e? A vállalkozást siker koronázta. Szörényi félszáz szösszene- tén - ha bele nem fárad - halálra röhögheti magát az olvasó. És ez nem minden! „Még vannak megíratlan céduláim!" - fenyegetőzik a jó humorú nagykövet.

*

Egy ilyen felsorolásban az ember tapintatosan kikerüli a standokon nyüzsgő, nyomuló dilettánsokat. Három és félszáz színvonalas betűvetője - mondanom se kell - nincsen ennek az aprócska hazának. A mi ünnepi kiadványaink jelentős hányada nem irodalom. Ne áltassuk magunkat! Nem géniuszok népesítik be öt napon át a Vörösmarty teret!

Ami engem illet, én szeretem a dilettánsokat. Csodálom lelkesedésüket, buzgalmukat. Nem ritkák közöttük a művelt, érzékeny, az olvasó emberek. Meg merem kockáztatni, hogy az ő elszánt, makacs igyekezetükre épül minden - hogyan is mondjam - magasabb, igényesebb irodalom.

Elviselhetetlenné csak akkor válik egyik-másikuk, ha félreérti jóindulatomat. Ha erőszakoskodni kezd. Mert ilyen is van. Megértem írótársaimat, akik messzire elkerülik a dilettánsokat.

*

Itt, a Vörösmarty téren évről évre felbukkannak a régiek. Egy barát a szigetvilágból, egy nyolcvanas, hirtelenszőke asszony, óvodáskorunkban voltunk egymásba - reménytelenül - szerelmesek.

29