Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 11. szám - Illyés Gyula: Pillanatfelvétel; ***; Szülőföld; Széltől szítva; Pillanatok kérdése; Ami még marasztalna; Kannibálok; A sötét világossága; Az esők dolga
Széltől szítva Három óra múlt, félnégy előtt elkezdődnek a decemberi vörös alkonyatok. Órákig tart a tűzvész. Az óriási nap lebukik, de parazsa annál izzóbban vörösük óriási karéjban a látóhatár alatt átvilágítva, lábuknál, a már lombtalan, de még hótalan erdőket, fasorokat, bozótokat is. Széltől szítva az esztendő fölösen maradt napjai égnek ott, a boldogok, de felhasználatlanok, mint afféle gyomtüzek, gyümölcsfa gallyak, rózsafaággal. Pillanatok kérdése Kisfiú a kertajtónál. Az ötévesek ártatlan tekintetével méreget. Óvatosságom teljes vér- tezetében pillantok rá vissza; nem téveszt meg. A hatvanéves zord aggastyán, aki majd ezt a pillanatot egyszer előhívja, mint egy fénykép-filmet s engem tán egy utolsó ítéletre maga elé idéz és elmarasztal, e göndör fürtöcskék alatt, e buksi fejben lakik. Pillanatok kérdése, hogy markába kerüljek. Megsimogatom a szöszke fejecskét, olyanformán, mint rácson át egy oroszlánt, készen arra, hogy jókor visszarántsam a kezem; bekaphatja. Szörnyeteg, nyers időt eszik! Ami még marasztalna Elülőben a szél, amely kisöpörte a paraszt házak padlásairól a bölcsőket, a rossz rokkákat, a még fából csinált viharlámpákat. A hólepel itt-ott ráncos, de aztán az is kihúzódik. Az utolsó fiatal - lány vagy legény, nem látni jól - most távozik, batyutlanul, az úton, melyet már csak fák jeleznek s nem keréknyomok. Harangszó? Vasárnap, igen, rokkaszerű, padláslakó. A kondulások versenyt igyekeznek az állomás útján, de épp az, amely már-már vállon érinthetné a távozót, megáll, hátrafordul, visszakozzt int a többinek, vissza a - templomba! - ahova rajtuk kívül nem is tér be más. Kannibálok Egymást esszük, mint a kannibálok; a finnyásabbak az erőszakosabbak. Mert hisz -finy- nyásan s mégis erőszakosan - gyermekeket eszünk, mi is gyenge húst, zsenge agyvelőt. Csámcsogva eresztjük bendőnkbe fehércipős dedósoknak, barnakötényes iskoláslányoknak immár hányadik nemzedékét is, - a híres eljövendőket, melyeket nekünk kellene fólserdítenünk (abból az adás-vevési kötelezettségből, hogy mi is fólserdűltünk), de melyek lám mégsem jöttek el, mert ime inyenc-mohón fólzabáltuk és zabáljuk őket, még mielőtt csak anyjuk méhébe kerülhetének. 4
