Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 10. szám - A virágos művésznő: Geszler Mária Garzuly arcképe
- Az írással mikor szoktál foglalkozni, vagy mikor van időd foglalkozni vele a sok minden más mellett?- Nagyon sokat utazom autóval, hosszú órákat vezetek, mert a kerámiákat szállítani kell, és az agyagot házhoz hozni kocsival a legegyszerűbb. Ide, Kecskemétre is négyórás út vezet, és mivel állandóan dörömböl a motor, vagy a vonatok monoton zakatolnak, az út közben hallható ritmusok zsongása mellett gondolatokat próbálok összeilleszteni, szavakká csiszolni. Van, hogy tizenkét órán keresztül pár soron elmélkedem, amiket aztán esténként papírra vetek.- Hogyan hívod elő a szóképeket? Mindenre ugyanúgy emlékszel, mint a jelenben?- Nem egészen, de mivel tájakat és képeket látok, a vizuális memóriámra támaszkodom, ami nagyon jó. Ha visszagondolok, hogy egy magas vidéken jártam, erős árnyékok vetődtek az útra, féltem, nedves illata volt a levegőnek, vagy ezüstszürke napkollektoros síkságra értem, akkor megjön a szöveg. Egyszer csak, mint a filmekben, elindulnak a képek, és jön hozzá a hang is, utána már csak írni kell. Valahogy így megy ez.- Mi volt a legutóbbi ilyen emléked? Mit írtál mostanában?- Ezt nem árulom el, még nincs nyomtatásban. Úgy érzem, ha valami még nincs készen, és annak ellenére beszélnek róla, devalválódik. így ezt most megtartom magamnak, és inkább írok, mint beszélek.- Tiszteletben tartom. A japán kultúra szeretete élesen él a művészetedben. Miben volt más ott dolgozni, mint mondjuk Oroszországban járni?- A japán kultúra azért fogott meg nagyon, mert finom és esztétikus, már-már dekadens. Egy kicsit szürreális is a mi szemünkben, hiszen például számos generáción keresztül ugyanazt az egy dolgot tökéletesíti tovább egy család, de minél hűebbek a tradícióhoz, az annál értékesebb. Mi individuálisan gondolkodunk itt, Európában, ezzel szemben Japán egy kifinomult, zárt társadalom volt évszázadokig, ahol a tárgyakat, a mintákat nem érte más befolyás, hanem egyfajta beltenyészet, belső finomodás ment végbe. Ez a finomság és esztétika az én vágyam. Fő célom, hogy „nemeset" alkossak.- Sokat hallottam már arról, hogy milyen nehézségeket rejt a kerámiázás, mégsem tudom pontosan, hogyan kell elképzelni ezeket a nehéz anyagmozgatásokat.- Attól kezdve, hogy a műtermek állandóan hűvösek és vizesek, hogy az anyagok hidegek, amitől reumatikus bántalmakat kapsz, hogy a hatalmas lapokat cipeled egyik helyről a másikra, mind erős fizikumot követel. Ezenkívül az alapanyagokat zsákokban szállítják, 15-20 kg egy zsák, de maguk a lapok, amiket a kemencébe rakunk, szintén súlyosak. Kollégáim, a textilesek, a szövőszék mellett ülnek, az sem könnyű, de néha arról ábrándozom magamban, nevetve, hogy minitextiles leszek, talán az fizikailag mégis könnyebb.- Milyen technika a szitázás?- Érdekes sokszorosító eljárás, Kínában és Japánban már évszázadokkal ezelőtt nyomtattak textíliát sablonok felhasználásával. Fakeretre feszítettek kezdetben emberi hajból, majd később selyemszálból készült szitaszövetet, és a ráragasztott rizspapírból sablonképeket, írásokat vágtak ki, majd növényi festékeket használtak a minták átvitelére. Napjainkban röviden annyi, hogy a szitaszövetet fényérzékeny emulzióval vonják be, így erre rá lehet világítani képeket, melyeket át lehet tenni az agyagra, textilre, üvegre, 108
