Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 10. szám - Kántor Lajos: F – elszámolás
kimondani, mert megtapasztalás nélkül nem mertem azonosulni nagy életbölcselőink gondolataival. Kedves kis világ ez, amit mi élünk! Erről már írtam, sírtam, sőt újdonság szintjén sem hat. Élni szeretném ezt az életet, de nem tézisek, teóriák szintjén, s borzalmas, hogy még csak a nyomorúságot sem lehet teljes mélységében itt megélni. Ennek sincsenek keretei, mert a szocializmus nem tűri, nem tűrheti, hogy nyomorgói legyenek. Tudja, milyen érzés, amikor lóg a kötél a feje fölött, és közben nagy jelszavak hangoztatásával belső önmegdicsőüléssé avatják a halált? Halál egyféle van. - Na, kb. így néz ki a mi haldoklásunk. Hogy miért kell mindenért szenvednünk, nem tudom. Újra elkap a gépszíj. Remélem, mire „A bádogdob" végére érek, Babits irodalomtörténetét átnyálazom, addig kultúrélményeim felmagasztosító hatása alatt, jól kiképzett áldozati rohamosztagosként egész jól megállóm a helyem a Don- kanyarban, vagy mondjuk a Duna-csatornánál. Átutaztam egyet a múlt hétvégén Nyugatra. No, nem tovább, mint a mi T-nk. Micsoda világot láttam ott! Abban biztos benne van minden, ami egyszer a mi társadalmunkat jellemzi. Abszolút minden. Csak pár pillanatfelvétel: egy új negyed egyik tömbházának egyik lakása, ahol egy fiatal házaspár kezd új életet. A szülők egy másik külvárosi negyedben saját házukban laknak; vegyes házasság, a két édesgyerek csak románul tud, és a családban is csak így beszélnek. Viszonylag jó módban élnek (állás, kocsi, szép nagy kert). Nem mondom tovább, túl friss még a hatás, nem tudnám érzelgősség nélkül leírni. Ok többé-kevésbé elégedetten élnek... A gyerekek a nagyanyjuknál nevelkednek. A többit már ki lehet számítani, a kölykök románul beszélnek, sajnos román óvodába fognak járni (másra nincs lehetőség). Mintha szembeköptek volna, mintha megszakadt volna bennem valami. A szülők, a barátaim, az asszony és a férfi is, magyarok... Mit mondhatok még? Járok iskolába, van egy új tanítványom itthon, akit román nyelvre oktatok. S talán a közeljövőben, ha férjhez megyek, kisegereket szülök - tízet egy rakásra. S még mit csinálok? Talán vízibolhákat fogok majd beedzeni fogvicsorgatásra s fejállásra. 84. Szobrok szeme [cetlifogalmazvány, korai változat] És jön az új nemzedék - vele egy új szobornemzedék. Keresi a maga helyét. Helyet követel a nap alatt - minél közelebb a Naphoz. Mindenki a Nap közelébe kívánkozik, minél több fényhez akar jutni. Az öreg szobrok csak nézik őket. Bronzos bőrük egyre sötétül, fekete tekintetük azonban nem veszít élességéből. Csak nézik, egyre nézik, hogy mit csinálnak azok a bolond fiatalok. Meg hogy milyen új népek jönnek. Kik azok, akik ott alant sürögnek-forognak, befészkelik magukat a városba, hogy majd ők is szobrot állítsanak? Ott lent pedig egyre többen sürögnek, forog a szerencsekerék. Felkapja néha a szobrokat is, ha nem elég szilárdan alapozták őket. Boldog, öreg szobrok, akik állják még a szelet, akiket nem tud megérinteni a lenti sokadalom nyüsletése, hétköznapi káromkodása. Még a bronzkarjukat sem mozdítják, hogy odacsördítsenek a hangoskodók közé. Boldog öreg szobrok? Ki tudja... 64
