Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 10. szám - Kántor Lajos: F – elszámolás
47. Innen is már elvágyódom. Nem lelem sehol a helyem. Újra jön, hogy sírjak. Főleg azért, hogy nem tudom megtalálni azt a végleges létformámat, ami maga- biztosságot, önbizalmat adna. Marad minden a megátalkodott tehetetlenség szintjén. Hamarosan jobban kívánkozom egy nyugodt ideggyógyászati ágyba, mint egyebüvé. írásomon érzékelem idegállapotomat. Sajnos betűformáim csöppnyi nyugalomról sem tanúskodnak. Nem tudom kipihenni fáradalmaimat, belső feszültségeim nem csökkennek. A sátoros ünnepek lejártak, ezután halottainkat ünnepeljük. Haza kell mennem. A lakásomat hullaállapotban hagytam. Mielőtt eljöttem, mindent kirámoltam a lakásból, amit fölöslegesnek éreztem. Nem tudom, vannak-e igazán fordulópontok az ember életében, de ha valóságosan nincsenek, teszünk róla, hogy mégis legyenek. Anélkül, hogy nagy fogadalmakat tennék magamnak, komolyan nekilátok az „esettanulmányaimnak". Talán ez lesz a legjobb elfoglaltság, amit mint pedagógus is jól érvényesíthetek. Ha nem lesz alkalmam filozófiát tanítani, keményen rá kell állnom valamilyen téren a szakosodásra. 48. Egy ízig-vérig parasztlányból hogyan lesz értelmiségi? Hidd el, János, ha tudathasadásos állapotba jutok, az ennek lesz a következménye. Nem is kell a szkizós állapotig elmenni - a kissé idegbeteg állapot is ennek az eredménye. S nem lennék egyedi eset. Mindig vágyom haza, de mégis félelem, rettegés tölt el, ha haza indulok. Nagyon furcsa, de meghatározható ez a kettős érzés, ami ha megérkezem, hamarosan feloldódik egy olyanfajta csendes szemlélődésben, amit a végtelen, szépen ringó búzatábla szélén érez a szem, érzékel az ember. Én, aki a verbális kommunikációhoz szoktam, illetve ahhoz szoktattak - itt szavak nélkül tudok létezni. Érdekes, három-négy mondat után úgy érzem, hogy többet már nincs mit mondanom. A többi már csak együttlét: az étkezés együttléte, a munkában való együttlét, az alvás együttléte. Még a szemlélődésben is van együttlétünk, a jókedv kinyilvánításában is. Itt egyszerűen másként kell a magatartásomon keresztül megértetnem magam. Ha megérkezésem után pár perccel nem vállalok részt abban, amiben a körülöttem lévők részt vesznek - nagyon kényelmetlenül, kitaszítottnak, idegennek érzem magam. Ezt csak itthon érzem, sehol máshol ezen a kerek világon. Érzed, hogy betűim nem annyira szögletesek, mint azelőtt, folyékonyabb az írásom? Nem remegek, pedig alig pár órája vagyok itthon. Kiástam a délután folyamán kb. 5-6 mázsa pityókát (kapával!), segítettem ezt a mennyiséget fel- és lerakni a szekérről. Ezzel telnek az itthoni napok, kaptam és ettem már érett szőlőt, holnap meg hajnalosan kenyeret dagasztok, s körtét kell szednem azután. De szörnyű az, hogy pár nap után az itthoniét is zavar, mert tudom, hogy hamarosan véget ér - s úgysem tudnám már elfogadni ezt a létezési formát. 45
