Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 10. szám - Kántor Lajos: F – elszámolás
49. És mégis: Kert és Országút Napok hordaléka (Déry Tibor) „élni az idő közepében, élni egy nép szellemiségének közepében" „Emlékszem ifjúságomnak egy korszakára, amelyben a teljes élet ismérveit egy jelszóba véltem tömöríteni: Kert és Országút. Kert, amelyben a természetet otthonommá nyesem, enyhhelynek a külvilág zaklatásai elől, és Országút, mely innen el és ide mindig visszavezetve, az emberiség kis és nagy kalandjaiba futtat." (Déry) 50. Hátha nyűgödtabb lesz ez az évem, mint az előző volt. De jönnek a furdancsok. Ez kell nekem, már csak így érzem jól magam. Mindenesetre mély, épületes dolog az a mítoszrombolási akcióm, amiről meséltem. Úgy hiszem, még nincs vége, s ezért vagyok képtelen összefüggően gondolkodni, ha már nem alszom. Csak vilióznak bennem a gondolatok, a képek. Eszembe jut, hogy egyszer valamikor, az első itteni években foglalkoztatott a provincializmus mint olyan. Elég sokat is beszélgettem emberekkel erről, s ami végső soron új felfedezés volt számomra, hogy a provincializmus nem is annyira szellemi beszűkülést jelent. Nyilván vannak provinciális emberek, akik nagyon intenzív szellemi életet élnek, és széles skálán mozgó információik vannak egy adott szakterületen, vagy úgy általában. Hanem érzelmi sivárság a fő tartozéka a vidékiességnek. Ebből származik egy ügyetlenkedő, bugyuta emberi magatartásforma, ami deformálja az értékítéleteket, lemerevíti az ember gondolkodását, kitermel egy elbizonytalanodást, s besüppeszti az embert egy hatalmas nagy semmibe. Az érzelmi sivárság nyilván az élmények hiányából fakad. Szerintem a nagyváros is kitermelheti ezt a típust, csupán a kisvárosban több van belőlük egy csomóban. Nem térek ki arra, hogy hol kezdődik a kisváros és nagyváros stb. A lényeg, amit mondani akartam, az érzelmi sivárságon van. Ön, uram, nem érzi, hogy élményszegény környezetben élünk? Nem tudom, a provinciálisnak mi az ellenpólusa. Kozmopolita, világfi? Vagy a tudós típusú ember? Nem tudom. A fontos az, hogy a barátnémra nem lehet rámondani, hogy provinciális. Mikor hazajött legutóbb a nyugati útjáról, mesélt az élményeiről, s egyszer csak úgy megállapította, hogy ő most nem dicsekszik, hogy miket él meg velem szemben, aki egy ingerszegény környezetben élek, s akinek az információ feketepiaci áru. Tudja, hogy én nem értem félre, azért mesél. Meggyőződése egyébként, hogy az emberi mivoltunkat nem a tér-idő koordináták határozzák meg. Mindegy, hogy hol élsz - egy adott szinten túl. Mindegy lenne, hogy az óceán túlsó partján vagy Európa nyugatibb részein élnél vagy itt - csak te maradnál, s ugyanazt termed, ugyanúgy viselkednél, mint itt. Az anyagi világon való felülemelkedésről, az álproblémáktól való megszabadulásról van szó. S ez véglethelyzetekben adatik meg az embernek, vagy amikor 46
