Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 10. szám - Kántor Lajos: F – elszámolás
36 gyerek előtt áll az ember, és a torkán akad a szó, amit meg sem fogalmazott, vagy egy tompa nyomás uralkodik a fejemben, ami összefüggéstelen szöveget engedélyez csupán, vagy ha mégis összeáll a szöveg, akkor órákon keresztül csak az motoszkál bennem, hogy mit is mondtam, egyáltalán mondtam-e valamit - ez már sokkal kegyetlenebb dolog. Belső érzés az, hogy nincs semmi értelme szavaidnak. Hány éve ismerlek? Tíz? De lehet, hogy már száz. Úgy hiszem, sosem adódott olyan helyzet, hogy te kérdezz és én válaszoljak! Nem is igényeltem sosem. De talán az utóbbi időben valakinek csak fel kellett volna keltenem annyira az érdeklődését, hogy megkérdezze, hogy: mit is csinálsz? Hogy vagy? Anélkül, hogy a kérdés csak egyszerű formaság lett volna. Nem te vagy a legkompetensebb, akinek ezt kell mondanom, de ebből is látszik, hogy mennyire mindegy, hogy kinek mondom el. Az a tény, hogy én, aki viszonylag kommunikációra éhes emberként ismerem magam, megszűnők az lenni, jelzi, hogy valami baj van. ... Az ember örökösen a halál gondolatával küzd, és egyszerűen megfeledkezik az életről magáról. Állandó keresgéléseink közepette, próbálgatásaink közben arról is megfeledkezünk, hogy az utánunk jövő generációnak felhívjuk a figyelmét arra, hogy mi az, amivel nem érdemes foglalkozni. Vagy ez annyira egyéni szinten, a magánszférákhoz tartozó szükségszerűség, hogy mindenki végig kell csinálja? Nem értek semmit! Valami teljesen felborult bennem. Úgy hiszem, teljesen vakvágányon futok, de a döbbenetes az, hogy azt hiszem, hogy mindenki azon fut. A diákjaimmal országos tantárgyversenyen voltam. Úgy hiszem, nem kis szerepe van ennek, hogy ennyire megzavarodtam. Úgy éreztem eddig, hogy tanárként kiélhetem magam, s most állok s nézem, mi is az, amit mi teszünk. Nem tudom! Nem fogom elküldeni ezt a levelet. 17. Nevetséges, mivel foglalkozom az utóbbi időben. Május elsején táncoltattam, 2-án futóversenyt szerveztem, harmadikén tanítottam (illetve jódpasztillákat osztogattam s rohangásztam a hiányzó kölykök után), negyedikén megénekeltünk, illetve 65 év címen versenyeztünk, ötödikén előadást tartottunk, illetve tartottunk volna, ha egyéb aktivitás nem jön közbe, s folytatnám. Ma este meg hazafias verseket hallgattam az irodalmi körön... Kiszámíthatatlanok útjaink, uram! 18. Az utóolvasó a még utóbbi (fiatal) olvasó érdekében kénytelen kommentálni a Jánosnak küldött beszámolót. Május 1-jét nem kell magyarázni, a jódpasztillákat sem. A „Megéneklünk, Románia" (Cantarea Romáméi) viszont lassan elfelejtődik; a Ceaugescu-korszak találmánya volt, főként fiatalok bekapcsolásával a kultúrát, azaz a tömegkultúrát kívánta a 20. század közepi-végi nemzeti-szocialista 29
