Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Monostori Imre: Kovács Imre, Szekfű Gyula és a Magyar Szemle

ga azonban elmarad a korábbiakétól (A mezei munkaidő, 1940. febr.; Európa kenyere, 1940. dec.; Budapest a számok tükrében, 1941. ápr.). Politikailag továbbra is érzékeny, ezt mutatja reagálása a nyilasok agrárprogramjára. Rámutat, hogy a „paraszt" fogalma a nyilasok értelmezésében valami „arisztokrata embertípust" jelöl, akinek nem a búzatermelés, hanem a nemzet emberanyagának az utánpótlása a fő feladata. A nincsteleneknek a nyilasok nem akarnak földet juttatni, ilyképpen értelmetlen és érvénytelen mindenféle zavaros eszmefuttatásuk (

A nyilasok agrárprogramja. 1941. júl.). Utolsó két írása a Magyar Szemlében tudományos és elméleti jellegű. Világos, tiszta, átlátható, könnyen érthető cikkek ezek is. A Kik mívelik meg a magyar földet? című dolgozatban (1943. márc.) ismét rámutat a magyar mezőgazdaság korszerűtlen - ma így mondanánk - infrastruktúrájára, s részletesen bemutatja a magyar falu munkamegosztási jellegzetességeit. Kik azok a „gazdasági cselédek", kik a „részesek", s kik a „napszámosok". Mit és hogyan dolgoznak, hogyan élnek, mit esznek, hogyan laknak stb. Utolsó itteni tanulmányának általános, talán összefoglaló címet ad: Agrárproblémák (1944. márc.). A háborús konjunktúra kedvez ugyan az extenzív gazdálkodásnak - írja -, ám a háború után ezt a rendszert már végképp nem lehet működtetni. Gépesítést és modern üzemszervezést kell bevezetni. Összefoglalja és rendszerezi az általa legjobbnak tartott új mezőgazdasági modell lényegét: a külső üzemkör a nagybani (1000-1500 hold) gépesített extenzív termelés színhelye (ahol az egyes birtokrészek szö- vetkezetszerűen közös művelés alá esnek), a belső üzemkör (tej, tojás, gyümölcs, kertészkedés, baromfi, sertés) pedig az intenzív, a magán-, a családi szektor. „Rendezni kell a nép és a föld viszonyát minden áldozatok árán, földhöz kell juttatni minden rászoruló és arra érdemes magyar embert" - írja le sokadszorra itt is.

Szekfű Gyula folyamatosan figyelte Kovács Imre működését a mindkettőjüket (különösen persze Szekfűt) rendszeresen közlő, a harmincas évek végétől a magyar szellemi tisztánlátás szempontjából jelentős szerepet játszó Magyar Nemzet hasábjain is. (Mely napilap fenntartásában a Magyar Szemle mecénási köre is fontos szerepet játszott.) Szekfű sokat foglalkozik ezekben a cikkeiben a magyar parasztság mint társadalmi osztály fölemelésének lehetséges módozataival. A Jobb élet felé című írásában (1941. jún. 8.) revideálja korábbi nézetét a középosztály népi erőkkel történő felfrissítéséről, mondván, hogy a korábban is föltételezett természetes asszimiláció éppen a feltörekvő „beépülő" parasztfiatalok számára a legveszélyesebb. Most azt javasolja - Kovácsot is megszólítva -, hogy a paraszti és munkásrétegeket a saját környezetükben kell olyan állapotba segíteni, hogy az anyagi, szellemi és öntudatbeli emelkedést mint önálló társadalmi rétegek éljék meg és érezzék át. Kovács Imre a következő vasárnapi számban reagál Szekfű kételyeket megfogalmazó felszólítására. (A „változás" és akik várják. Jún. 15.) Öntudatosan állítja, hogy ő mindenkor pontosan tolmácsolta a falu, a parasztság helyzetét és vágyait. A falu - már hosszú ideje - forrong, írja, nagy a városokba vonulási és a végleges kivándorlási arány. Igen, a parasztságnak valóban rossz véleménye van a középosztályról, mivel „a magyar középosztály szintén csődbe jutott", a közéjük eddig fölemelkedett parasztfiatalok pedig szinte azonnal asszimilálódtak hozzájuk, megszakítván régi éltető kapcsolataikat. A középosztály nagy többségét nem érdekli igazán a magyar paraszt sorsa. „Eggyel már most számolhatunk: a jelenlegi politikai, társadalmi és gazdasági status quo nem tartható fenn." A középosztály ingadozó elitjének a következőket üzeni: „Ha sokáig várnak, már csak az maradhat meg számukra, amit Szekfű Gyula is megírt: imádkozzanak, hogy a változás, mely minden bizonnyal jön, és bármily hosszú is lesz, békésen és zökkenőmentesen történjék meg..." (Kiemelés az eredeti szövegben.) Látható, Kovácsot nem törte meg az ügyészi fenyegetettség, és nem félt az esetleges következményektől. Igaz, a Magyar Nemzet és a Magyar Szemle közegében bizonyos védettséget élvezett. (A Népszava ez évi nevezetes karácsonyi számából viszont kihúzta a

117