Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Kriskó János: Egy művész legyen humanista: Beszélgetés Bahget Iskander fotóművésszel
nem mentem sehova, nem ajánlkoztam, nem házaltam a fotóimmal. Mindig az újságok, lapok kérték, hogy küldjék fotókat. Nemcsak közölték a képeimet, de kritikát is írtak róluk. A hetvenes években elég sok elismerést kaptam, több nagy visszhangot kiváltó nemzetközi szereplésem is volt. Varga Mihály, aki a Forrás alapító főszerkesztője volt és a Petőfi Népének is dolgozott, gyakran írt a napilapban a képeimről. Egyszer meghívtak a szerkesztőségbe. Ott volt többek között Pintér Lajos, Fűzi László, Hatvani Dániel, Dobozi Eszter, Goór Imre, Lezsák Sándor, Zám Tibor, Buda Ferenc. Kérték, hogy mutassak fotókat. Zám Tibor volt az, aki nagyon magabiztosan mondott ítéletet a képeimről. így aztán néhány fotóm - köztük a Gémeskút - megjelent a Forrás címoldalán. Ez nekem nagyon jó referencia volt, hiszen a Forrás tekintélyes folyóiratnak számított országszerte. Egyre gyakrabban kértek tőlem képeket a laphoz. Én nagyon szabad ember voltam már akkor is. Beszéltem már róla: a szabadságot úgy értelmezem, hogy nem vagyok szolgáltató. Nem kötött soha a lapzárta, nem mondta meg nekem soha senki, hogyan fényképezzem a parasztembert, hogy kell fényképezni a tanyavilágot. Elmentem, megoldottam a magam hite és tudása szerint a feladatomat, és soha senkivel nem kellett jóváhagyatnom. Ha eldöntöttem, hogy művészi képet akarok készíteni a vincellérről, akkor kivártam a megfelelő pillanatot, elkészítettem a képet, és már a kész művet vittem a szerkesztőségbe. Felettem nem volt főszerkesztő vagy képszerkesztő, ezeket a pozíciókat mind magam töltöttem be a képeim készítése során. Amikor a szerkesztőségben meglátták a „készterméket", általában nem emeltek kifogást. A fotók kapcsán kezdődött tehát a kapcsolatom a Forrással. De valahányszor előadást szervezett a folyóirat, én mindig ott ültem a hallgatóság soraiban. Ez nagyon jól kiegészítette a tudásomat. Nagyon jó alapokat és megerősítést adott az alkotáshoz. Megismerkedtem sok íróval, költővel, tudóssal, szerkesztővel. így történt aztán, hogy Lezsák Sándor felkért: rendezzek kiállítást 1979-ben, a Fiatal írók Találkozójára Lakiteleken. Ez az alkalom meghatározóvá lett egész életemre. Ott találkoztam Illyés Gyulával, kezet foghattam vele a kiállításomon. A találkozóról készített képanyagom szintén megjelent a Forrásban, és máig nagy becsben tartják irodalmi körökben. A sors ajándékának tartom ma is, hogy ott lehettem azon az emlékezetes írótalálkozón. Senki nem küldött, senki nem ajánlott fizetséget a képekért. Azt szokták mondani: jókor voltam jó helyen. Azt sem mondta meg senki, hogy miért és hogyan kell fényképezni Illyés Gyulát. Nem régen kaptam egy darabkát Lezsák Sándortól egy későbbi, az 1987- es lakiteleki találkozó híres sátrának egykori ponyvájából, amit néhány négyzetcentiméteres darabokra vágtak szét, és emléktárgyat készítettek belőle. Ez ma is a falamat díszíti.- Amikor megismerted személyesen is Illyést vagy Gion Nándort, akkor elkezdted olvasni a műveiket? Érdekesnek találom, hogy valaki ide kerül Szíriából, és beleszerelmesedik a magyar irodalomba.- A magyar irodalomnak vannak olyan kiemelkedő és érdekes figurái, akik szinte kényszerítenek téged, hogy figyelj rájuk, légy bármilyen nemzetiségű. És nem kell a komplett magyar irodalmat olvasni vagy ismerni ahhoz, hogy megtudd: kik ezek a szerzők. Vannak olyan szerzők is a magyar irodalomban, hogy akármennyit olvasod őket, mindig felületes és múlandó marad az élmény. Sok írót és költőt ismerek és becsülök. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni, amikor Nagy László Kecskeméten járt. Ha jól emlékszem, a Kerámia Stúdióban, Probstner Jánoséknál volt előadása, de én éppen készültem kiutazni Algériába, és nem tudtam meghallgatni, sajnos, pedig meghívót kaptam az eseményre. Őt nagyon szerettem. A munkásságát is, az embert is, anélkül, hogy személyes kapcsolat lett volna közöttünk. Ezek a 78
