Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Kriskó János: Egy művész legyen humanista: Beszélgetés Bahget Iskander fotóművésszel

- Nagyon sok barátom, jó ismerősöm van a településen, akikkel kölcsönösen szeretjük és tiszteljük egymást. Én mindig is barátkozó természetű ember voltam. Még az építkezés idején kerültem kapcsolatba a vízvezeték-szerelővel, a gázossal, a villanyszerelővel. Megismerkedtünk egymással, és a barátság a mai napig tart.

Ha fotózok valakit, akkor a kapcsolat nem ér véget a konkrét munkával. Rám bízta magát, felelősséggel tartozom érte, nem csupán az ismerősöm, hanem annál több. Akivel a munkám révén kapcsolatba kerülök, és a gondolkodásmódunk nem szögesen ellentétes, azokat én közel engedem magamhoz, és a barátaimnak tekintem. Nem jelent problémát az sem, hogy esetleg az élethelyzetünk nagyon eltér egymástól. Soha nem volt szempont nálam, hogy valaki gazdag vagy szegény. Ok azok, akiket időnként meghívok magamhoz, mert nekem az jelenti a valódi örömet, ha a kertem nyújtotta lehetőségeket meg tudom osztani olyanokkal, akikről tudom, hogy értékelik ezt.

Más típusú barátság köt ahhoz az értelmiségi körhöz, akikkel a világról együtt gondolkodunk. Nem feltétlenül ugyanazt gondoljuk, de tiszteletben tartjuk egymás véleményét. Van, aki tiszteli a művészetemet, én tisztelem a tudását, van miről beszélgetnünk, drukkolunk egymás sikeréért, és közösen örülünk annak. Sok olyan ember is van körülöttem, akiket személyesen nem ismerek, akik a tudtom nélkül becsülik a munkásságomat. A világhálóra gondolok, ahol sokan szimpatizálnak a tevékenységemmel, kedvelnek, jóindulattal közelítenek hozzám, és rendszeresen figyelemmel kísérik a munkáimat. Ezeket is barátságoknak tekintem. Egy további szál, hogy amikor még főiskolás voltam, a társaim tiszteltek, becsültek. Sokukkal a mai napig élő a kapcsolatom, hívnak és én is szeretettel látom őket.

Hetényegyházának is szeretnék segíteni. Nagyobb rálátásom van a világra, hiszen sok helyen éltem, sok helyen jártam, és a vizuális képzettségemmel, esztétikai jártasságommal sokat segíthetek a településem megjelenésének megtervezésében vagy áttervezésében. Tanácsadásra gondolok elsősorban. Alapító tagja és egyben vezetőségi tagja vagyok a Hetényegyházi Városszépítő Egyesületnek. Ezt tartom az egyik legfontosabb közfunkciómnak.

Én lokálpatrióta vagyok, nem érdekelnek a pártok. Mindegy, hogy ki melyik párt tagja, milyen vallású, ha a gondolkodása rímel az enyémmel, akkor nincs köztünk érdemi különbség. Hiszek abban, hogy az országnak mindenki a maga helyén tud segíteni, pártállásra való tekintet nélkül. Ha mindenki csak a saját telkét, területét tartaná rendben, akkor az egész település rendben volna.

Nekem az uniformis soha nem tetszett. Jobban becsülöm a mögötte lévő embert vagy személyiséget. Ezért aztán úgy reagálok, ha egy ismerősömet, barátomat kinevezik valamilyen funkcióba, hogy öt lépést visszalépek. Nem keresem vele a kapcsolatot, nem tolakszom. Ha a munkámra szüksége lesz, úgyis megkeres. De nem kérek, és nem fogadok el előnyöket pusztán az ismeretségünk okán. Ha az általam elképzelt, politikától független értékrendszer működne, sokkal előrébb tartanánk mindenben. És mert nem működik, ettől kicsit rossz a közérzetem.- Hogyan kerültél a Forrás szerkesztőségének közelébe, és mi annak a titka, hogy évtizedek óta a szerkesztőség belső köreihez tartozol? Ennyire érdekel a magyar irodalom vagy a szociográfia?- A Forrás nagyon fontos pont az életemben. A kapcsolatunk alapja a közös érdek. Amikor a lap a társadalmi-szociográfiai problémákkal kezdett foglalkozni, akkor én már szociofotókat készítettem, és némi jártasságra tettem szert az alföldi tanyavilágban. Ez a két terület számos ponton érintkezett. A hetvenes évek elején a helyi lapban, a Petőfi Népében még tekintélyes helyen hírt adtak az egyes fotópályázatokról, kiállításokról, és a fotókat is közölték. Feltehetően a fotóim kapcsán figyeltek fel rám a szerkesztőségben. Én életemben

77