Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Kriskó János: Egy művész legyen humanista: Beszélgetés Bahget Iskander fotóművésszel

Ahogyan a házam építését végig fényképeztem, ugyanúgy fotókkal dokumentáltam a kertem változásait is. Akár egy kiállítási anyag is kitelne bármelyikből. A belső kertről például tudok mutatni húsz felvételt arról, hogy milyen volt 30 éve: hol volt homok, fű, sövény, nagy fa, nagy tuja. Ezek közül a legtöbb ma már nincs, vagy nem úgy van. Dokumentáltam az építkezés minden mozzanatát is. Több mint ötven órát töltöttem a közelmúltban azzal, hogy kerestem az akkor készült feljegyzéseimet. Volt egy piros fede­lű, szép füzetem, abba minden fontos eseményt, beszerzést, vásárlást, egyebet, mindent beleírtam. Odáig, hogy melyik napon alapoztunk, mikor mi volt az ebéd, mit vettem a munkásoknak, mennyiért vettem az ablakot, és egyebek. Valahol megvan ez a füzet, de egyelőre nem találom. Akár százezer forintot is adnék érte, ha most valaki a kezembe adná. Ha lenne az építkezésről egy kiállításom, és ezekből pár reprodukciót beleszerkesz­tenék az anyagba, az óriási lenne.- Mennyi időt vett igénybe az építkezés?- Aránylag gyorsan felépítettük ezt a nagy épületet. 1982-ben alapoztunk, és 1985-ben költöztünk be. Vannak az ismerőseim között olyanok, akik öt-tíz éven keresztül folyama­tosan építkeztek. Rengeteg munkát saját kezűleg végeztem el, gyakorlatilag minden munkafázisban részt vettem. Amikor a szomszédomnak apósom elmondta, hogy magam fogok építkezni, Józsi bácsi hitetlenkedett egy kicsit, és azt mondta: akkor fog Iskander itt építkezni, ha a pápa, II. János Pál is idejön nekem segíteni. Valóban nagyon komolyan vettem, és végig szá­moltam, mértem, megterveztem, kalkuláltam, kerestem a minőségi, de költségtakarékos megoldásokat. Megkerestem különféle táblázatokban, hogy milyen betonvasakat árulnak, azok milyen teherbírásúak, milyen szöget és mennyit célszerű vennem, milyen egyéb anyagokra lesz szükségem - mindent-mindent aprólékosan végiggondoltam. Nemcsak megterveztem számos dolgot a házon, de ott inaskodtam a konkrét kivitelezési munkák­ban is.- A mai napig figyelemmel kíséred a házad állapotát? Minden sarkot és szögletet szemmel tartasz?- Ezt más nem teszi meg, nem látja meg, nem veszi észre helyettem. Egy ekkora ház karbantartása, állagmegóvása bonyolult és hosszadalmas feladat. Ez egy komplexum, olyan, mint egy iskola. Minden napra ad valami feladatot. Valahol mindig meglazul egy kilincs. Ha esik, megnézem, hogy a lefolyók jól működnek-e? Ehhez ki kell mennem az esőbe, mert csak akkor látom. Időnként meg kell néznem, hogy a cserepek a helyükön van- nak-e. Ehhez át kell, hogy menjek a szomszéd udvarába. Mindig van valamilyen tennivaló. Át kell festeni az esőcsatornát, mert különben egy idő után eldobhatom. Muszáj a kerítést is ápolni. A karbantartás nélkülözhetetlen. Ha nem magam végzem is a munkákat, nekem itt kell lennem, hogy biztosan úgy történjen minden, ahogyan annak történnie kell. De azt nem bánom, ha már nem én mászom fel a létra tetejére.- A hetvenedik évedben jársz, és már nem szívesen szaladsz fel a létra tetejére. A kert elég sok elfoglaltságot ad. Van-e még erőd ahhoz, hogy magad ápold, vagy kérsz-e ehhez segítséget? Régebben nem engedted, hogy bárki besegítsen.- Most sem szívesen engedem át másnak a kerti munkát. Egyszerűen élvezem. Az idén például betege vagyok annak, hogy eltolódott a tavasz, számos feladat késésben van. Naponta próbálkozom azzal, hogy kihelyezzem a padokat, a székeket a helyükre, de rá kell jönnöm, hogy még korán van. Máskor eddigre már túl voltam a második fűnyíráson, az idén még az első is várat magára. És ez zavar. A másik szempont, hogy a kerti munkák 75

Next

/
Thumbnails
Contents