Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Kriskó János: Egy művész legyen humanista: Beszélgetés Bahget Iskander fotóművésszel
- Ha jól értem, az erkölcstelenségek zavarnak.- Valóban, a morális tisztázatlanságok bosszantanak. Meg a stílus. A stílus, amit egyébként roppant fontosnak gondolok. A veránkai írótáborba rendszeresen meghívnak. Vagy festőtáborokba - egyedüli fotósként. Ezért tudom jól átlátni a más művészeti ágak alkotóinak problémáit. Mindig mondom a festő barátaimnak: nem szabad az arcodat megváltoztatni. Legyen felismerhető stílusod, tartsd magad hozzá. Akkor nem okozol kellemetlen meglepetéseket a környezetednek. Amikor látok egy festményt, és a stílus alapján nem tudok rájönni, hogy ki a gazdája, az aggályos. Ha megnézel egy Bozsó-képet, biztosan ráismersz a stílusjegyekre. Nem változtatta naponta az eszközeit, felismerhető a keze nyoma, és mögötte az ember. Ez jó. A maga műfajában következetesen és maradandót teljesített. Én sem akartam soha megváltoztatni a magam stílusát. Szeretném azt hinni, hogy az Iskander-fotó is felismerhető a stílusa, embersége alapján. Felismerhető vagyok én a képben.- Azoknak az embereknek az élete, akiket Nagybaracskán fényképeztél, vélhetően nagyon különbözött azokétól, akiket te gyermekkorodban megfigyelhettél. Felteszem, nem az egzotikumot találtad érdekesnek bennük. Mi fogott meg a tanyai emberekben?- Nagyon nehezet kérdezel. Őszinte leszek: voltak olyan esetek, amikor azt éreztem: az elmúlást fényképezem. Voltak olyan helyzetek, hogy ezt kellett dokumentálnom úgy, hogy közben tudatában voltam: az élet megy tovább. A másik, ami megfogott, az a tisztaság és kedvesség, amelyet a nagyon idős emberek mutattak velem, az idegennel szemben. A határtalan bizalom, ami belőlük áradt. A fotózásuknál soha nem feledkeztem meg arról, hogy úgy kell hiteles képet készítenem róluk, hogy közben tiszteletben tartom a magánszférájukat.- A parasztember általában idegenkedik a kamerától. Mivel tudtad elérni, hogy a képeid természetesek, a gesztusok keresetlenek?- Soha nem éltem vissza egyetlen alanyom helyzetével sem. Amikor láttam, hogy zavarja a kamera, inkább nem fényképeztem. Ezt szentírásként kezeltem. Soha nem a modellem ellen készítettem a képet, mindig érte. Algériában is megkérdeztem minden alanyomat. Amikor már „bent vagyok", akkor fényképezek. Ahogy mondtam már: nekem fontos, hogy mit akarok. Ha exponáltam ezret, de nem találom közöttük, amit keresek, akkor mindet eldobom. Tudnom kell, hogy mit keresek. Ez olyan, mint az Illyés Gyula-portré, amit 1979-ben készítettem, és amire ma is büszke vagyok. Sokan említették, köztük Esterházy Péter, hogy a közismert Illyés-ábrázolásokkal szemben ez a portré a tekintetre fókuszál, amelyben ott bujkál az aggodalom az ország, a magyarság sorsáért. Ez nekem nagyon fontos! Magyarországon van jobb- és baloldal. Az én képeimben mindkét oldal együtt van, amikor a magyarságot, a tanyavilágot előítéletek nélkül fényképezem. Elkérték tőlem, vagy három évvel ezelőtt, a komplett szociofotó-kiállításomat egy rendezvényre, Kunszentmiklós mellé. Minden magyar ember, pártoktól függetlenül, elfogadta ezeket a képeket a magyarság hiteles ábrázolásának. Nagyon szeretem a képeimet. Emlékeztetnek számomra fontos emberi kapcsolatokra. Nálam a képek nem halottak, a valóban fontosaknál pontosan fel tudom idézni a készítésükhöz kötődő történetet is. Nem vadászom a különlegesre, a megdöbbentőre. Nem fényképezem azt, ha egy ismeretlennek lyukas a cipője. Csak az a kép válik fontossá számomra, amely mögött valódi emberi tartalmakat érzek. 69
