Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Kriskó János: Egy művész legyen humanista: Beszélgetés Bahget Iskander fotóművésszel
Ha tájat fényképezek, akkor is ugyanezt keresem: a karaktert. Ónmagában egy tájkép nem mond semmit. Megvan nélkülem. Mindig meg kell keresni benne az ember keze nyomát, ami erősíti a képet. E nélkül számomra az egész érdektelen. Nagyon érdekel továbbá a morál, az erkölcsi tartás. Ha fényképezek egy művészt, festőt vagy költőt, fontos, hogy szeressem a munkáit, mert akkor kedvelni és becsülni fogom az embert is. Ez fordítva is igaz: ha az ember nem kedvemre való, feltehetően nem fogom szeretni a műveit sem.- Miért idegenkedsz ennyire a szolgáltatástól? A szabadságodat félted? Rangon alulinak találod? A kötöttségektől félsz, vagy attól, hogy belesüppedsz a mindennapi rutinba?- Ezeket a kérdéseket én is többször feltettem magamnak. Én mindig azért fényképeztem, mert ki akartam fejezni magamat. Ehhez a fotót találtam meg mint alkalmas, kezemhez álló művészetet. Már tanult, diplomás emberként kezdtem fényképezni, sokat olvastam a témáról. Autodidakta voltam, külön fotográfiai tanulmányokat nem végeztem, fényképészmesteri oklevelet nem szereztem. Ez kellett volna a szolgáltatáshoz. Úgy gondolkodtam erről, hogy van nekem egy fizető állásom, mérnök vagyok, a fotózás meg egy hobbi vagy művészi kifejezési eszköz. Soha egyetlen pillanatig sem tekintettem a fotóra úgy, mint amivel majd a megélhetésemet biztosítom. Művészetnek tekintettem a kezdetektől fogva, s így gondolkodom róla ma is. A művészetnek pedig nincs ára. Nem árucikk. Nem fejezhető ki forintban, hogy egy kép most százezer vagy tízmillió forint. Van honorárium, van tiszteletdíj, van sok egyéb lehetőség. Ezért vagyok gyakran bajban, amikor megtisztelnek, és megkeresnek, szolgáltatást kérnek tőlem. Ha azt mondja a megrendelő, hogy egy műalkotásra van szüksége, akkor az életemet beleteszem, és készítek neki egy műalkotást, az ártól függetlenül. Nekem nagyon nehéz beárazni a képeimet. Tulajdonképpen azon múlik ez, hogy a megrendelő mennyit akar áldozni egy fotóra. Amit kap, az egy valódi Iskander-fotó lesz. Játsszunk el a gondolattal: ha André Kertész fényképezte volna az édesanyámat, akkor az a kép ma több millió forintba kerülne. Mi történt volna a felvételkészítés időpontjában? Lehet, hogy két kávét ittunk volna, és kész. Az döntheti el az árat, hogy ki mennyire becsüli azt a munkát, amit elvégzek neki, és mennyire fontos számára, hogy én készítsem a fotót. A másik fontos dolog az én filozófiám szerint az, hogy egy portréfotó mennyire hiteles, mennyire képes visszaadni a komplex személyiséget. Most, az internet világában már számtalan fotót meg tud nézni az ember a régi időkből is, és elájul attól, hogy mennyi mindent képes kifejezni egy 150 évvel ezelőtt készült fotográfia is. Petőfi Sándor valódi arcmását egyetlen dagerrotípiának köszönhetjük. Ez a hagyatékunk. De mennyi mindenről mesél ez az egyetlen kép!- Készítettél-e valaha divatfotókat, portfoliót szép emberekről vagy naptárakat?- Korábban nagyon sok cégnek dolgoztam, nagyon nagy cégeknek. Készítettem divatfotókat, aztán katalógusokat, reklámfotókat is a Pro-coopnak, a Knorr-Bremsének, az Univemek, a Szentkirályi Ásványvíznek, a Fomettinek például. Ezek a megbízások idővel abbamaradtak. Ha nem építesz ki egy zárt láncot, ezeket a munkákat egy idő után elhappolják előled. Korábban, amikor még nem volt digitális technika, nagyméretű, drága diára dolgoztam. Kísérjük végig gondolatban az útját! Elviszed a diát egy grafikai stúdióba, beszkenneled. Abban a pillanatban az a képanyag ottmaradt, már nem rendelkezel felette. Én soha senkihez nem fordultam a jogaim érvényesítéséért, pedig számos munkámnál megtehettem volna, mert a végfelhasználó a megkérdezésem nélkül adta tovább a munkámat másnak. Nem panaszkodom, de azt látom, hogy ezeknél a szolgáltatásoknál Magyarországon még sokhelyütt farkastörvények uralkodnak. 68
