Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 9. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KÁLNOKY LÁSZLÓ - Alföldy Jenő: Tartópillérek Kálnoky László költészetében : Megemlékezés születési centenáriumán
Alföldy Jenő Tartópillérek Kálnoky László költészetében Megemlékezés születési centenáriumán Kálnoky László hol tragikus, hol komikus, de mindig artisztikus verseiben tallózva, a költői eszmélkedés logikáját követve, egyre jobban kirajzolódik szememben a gondolkodó művész. Felmagasodik előttem a filozofikus költő, az, akit - okkal és oktalanul - oly régóta hiányolnak a magyar költészet hazai és külföldi megítélői. A kortárs líránkat sokáig külföldi emigrációban szemléző Határ Győző így emlékezett meg Kálnoky költészetéről a pályatárs halála után: „Olyanfajta gondolati költészet ez, amely a világirodalom bölcseleti nagy opusainak számos, szerteágazó neuralgikus pontját érinti, s csak abban reménykedhetünk, hogy majd a késő utódok, díszkiadásaik testes kommentárjaiban, kinyomozzák-feltárják és feldolgozzák e fel-felvillanó párhuzamokat, vonatkozásokat."1 Más alkalommal így írt Kálnoky lírájáról: ahhoz, hogy egy költő „(...) a Szent Agoston-i emberszakadék mélységét kutassa és felmérje -, ehhez másmilyen tehetség kell, olyan filozofikus lélek, akinek valami életre-halálra szóló konfliktusa van a léttel, az ontológia végső kérdéseivel (...). Ilyen ontikus költő Kálnoky László".1 2 Ennek a költészetnek ugyanilyen lényegi tulajdonsága, hogy a lét tragikuma iránti fogékonyságát, gyémántcsiszolói formaművészetét csakúgy, mint csillogó humorát és szatirikus érzékét jórészt az emberi közösség szolgálatára fordította. S ez szorosan összefügg filozófiájával: a gondolkodás útján jutott arra a meggyőződésre, amelybe a népképviseleti költők - olyanok, mint Petőfi, József Attila vagy Illyés Gyula - mintegy „beleszülettek" osztályhelyzetüknél fogva. Dacolt a diktatórikus társadalmi korszakokkal, ám ezt az érdemét, furcsa módon, mintha elfödné az, hogy a humanitás szempontjából ugyancsak nem semleges anyanyelvi művelődést gyarapította verseivel, műfordításaival. Talán így jó, talán nem: a költészet hol részt vesz a társadalmi küzdelmekben, hol elszakad tőle, hogy az „örök dolgokkal" foglalkozzon: szerelemmel, élettel, halállal, a létezés csodáival és katasztrófáival. Ám a szabadság és az emberség védelme is a költészet értékteremtő, nagy feladatai közé tartozik. Nem mehet feledésbe, hogyan lett Kálnoky a nácizmus éveiben a zsarnokság ellen szót emelő és a maga sorsát kockára tenni kész költő. Miként segítette - versben is, tettekben is - az üldözötteket a vészkorszakban. Unokáinknak is tudniuk kellene, hogyan tiltakozott a nyilasterror ellen, és miképpen vett részt a történelmi újrakezdésben. Mint hallgattatta el őt 1948 után az importált bolsevizmus, és milyen értékteremtéssel végezte azt, amit engedélyeztek neki: műfordítói feladatát, s milyen lelki tusákat vívva, milyen hatalom elleni megnyilvánulásokkal adott jeleket az örök lázadó természetéről, legyen bár szó az ég vagy a fold hatalmairól. Mindezt a lelki erőknek az egyik legnemesebb képessége 1 Határ Győző: A kidalolhatatlan „hattyúdal". Új Látóhatár, 1986. május 15. (Az idézett szövegben a kiemelés A. J.-től.) 2 Határ Győző: A szemtanú. Szabad Európa Rádió, 1979. szeptember 5. (Kiemelés: A. J.) 25
