Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 9. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KÁLNOKY LÁSZLÓ - Alföldy Jenő: Tartópillérek Kálnoky László költészetében : Megemlékezés születési centenáriumán
is támogatta, ahogy kortársai közül Weöresnél, Pilinszkynél is: a felháborodással párosult, egyetemes részvét. Részvét a betegség, a politikai üldöztetés áldozatai vagy a harmadik világ korai halálra ítélt éhezői iránt. Köz- és magánügyek című verse így kezdődik: „Ez a kettő kettéválaszthatatlan / akár az ember s az emberiség".3 Emlékezünk arra, hogyan sikerült visszanyernie a költői nyilvánosságot a hatvanas évek vége felé. Hogyan újultak meg alkotó energiái a kései prózaverseiben, szonettjeiben, avantgárd stílusú költeményeiben. Célom akkoriban főként arra irányult, hogy a költőt sújtó, osztályelvű előítéletekkel szemben tanúskodjam mellette, miként vált szellemi szabadságküzdelmeiben és a lét értelmezésében egyaránt példaadó európai magyarrá. Az emberi léptékkel elérhető „halhatatlanságot", mindenféle divatos híreszteléssel szemben, meghatározza a költő helytállása a saját korában - de ugyanígy bűn lenne megfeledkezni a maradandóság másik oldaláról: a korszerű világképét kiépítő, lételméleti kérdésekkel birkózó lírikus nagy verseiről. A kozmikus, és benne az egyéni lét végső kérdéseit a költő már első kötetében is sokszor érintette. Érdeklődését diákkora óta nemcsak a szerelem keltette föl, hanem az ismeretterjesztő irodalomban megcsodált „Csillagos ég titkai"4 és a modem fizika hírei is. Ámde csodálatát és döbbenetét ekkor még csak a naiv ifjúkori érzelmek, hangulatok és képzet- társítások részeként, s még nem a filozófiai, legföljebb a filozofáló költészet szintjén fejezte ki. A hazai költészetről gyakran elhangzott - s napjainkban is elhangzik - az a megállapítás, hogy amennyire gazdag az életes, plasztikus, nagy érzelmi telítettségű versekben, az indulatok, lelkiállapotok bemutatásában, a hazaélmény, a szabadság, a szerelem dalaiban vagy a társadalom jobbítását célzó költeményekben, annyira szegény az egyetemes létre s az egész emberiségre vonatkozó gondolati lírában. Mivel a líra lényege az érzelemkifejezés, így is mondhatom: az intellektuális érzelmek fölkeltésében, kifejezésében van (állítólag) lemaradásunk. Az ellenpéldák sokaságával sokan cáfolták vagy árnyaltuk már ezt az egyoldalú beállítást, Csokonaitól, Berzsenyitől Vörösmartyn, Babitson át József Attiláig. A nemzedéktársak közül Radnóti, Vas István, Weöres, Jékely, és persze Kálnoky remeklései is kétségessé teszik ezt a kijelentést. Semmiképpen nem hagyható ki a gondolati költészet nagy példáit felvonultató mestereink közül. Az összefüggő, nagyszabású gondolati költemény lehetőségeit fölvillantotta már a korai Szanatóriumi elégiában, de még ez is szorosan tapadt az egyéni sorshoz és a szanatóriumi sorstársak (Vörösmartyval mondva) „hamar halandó''5 léthelyzetéhez, s csak jelképesen érintette a kor világjárványát, a világhatalomra törő demagógok által háborúra vezényelhető tömegember veszélyességét. Teljesebb világképének kivetítése a '48 utáni elnémíttatás első feloldásakor, A létezés rémségei című ötrészes kompozíció megírásával kezdődött el.6 Hozzátenném, hogy a „teljes világkép" a költészetben műről műre a lírai pillanat függvényében bontakozik 3 A Köz- és magánügyek kötetben először in: Hőstettek az ülőkádban (1984-1985). 4 James Jeans A csillagos ég titkai című könyve a harmincas évek népszerű könyve volt - Kálnoky erre hivatkozott önéletrajzi vallomásaiban mint korai tájékozódásának egyik forrására. 5 Vörösmarty: Tündérvölgy, 1. vsz. (1826) 6 Kálnoky első kötetében, Az árnyak kertjében (1939), az Elégiában már fölvetette a keresztény neveltetésétől eltérő, a gondviselőt kétségbe vonó gondolatát. „(...) Belém nevelték, / hogy téged, ki magadat koronáztad // királlyá, istenévé mindeneknek, / tisztelni kell, de végre most kimondom, / hogy félek tőled tán, de nem szeretlek, // mivel hibára halmoztál hibát, / s szándékkal vagy kontár-mód létrehoztad / minden világok legrosszabbikát, // hol csak a pusztulás uralkodik." Kételyei ellenére is keresztény alapról hangoztatta eretnek nézeteit: Krisztusról mint az emberiség mártírjáról való hite nem ingott meg, sőt, az ő sorsát is számon kérte az Úrtól: „Megíratott, hogy egyszülött Fiad / érettünk halt meg egykor a keresztfán / ama rút, eredendő bűn miatt. // Hívott halódva, de hiába, téged. / Fiadat is elhagytad volna hát? / Hulló vére azóta 26
