Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 1. szám - Tornai József: Hernyók az akácfán
olyanok, mintha valaki, nő vagy férfi, plasztikbábuval szeretkezne: ebből nem születhet gyerek. Ahogy a zuhanás sebessége sem csökken, akár a különféle helyeken folytatódó, holtpontra jutott bajokat vesszük, akár a gazdasági tanácstalanságot. Mindebből csak azt érzem, hogy elviselhetetlen nyomás nehezedik rám, mert nem szoktam meg, hogy a dolgokat, kritikus helyzeteket ne tudjam értelmezni, megmagyarázni. Most erre nincs módom. Nemcsak a vallások, babonás nézetek, madárjóslatok fönnmaradására, a tévhiedelmek hihetetlen terjedésére és korlátlan érvényesülésére gondolok (az utóbbira soha nem képzelt lehetőséget teremtett az elektrotechnika: a televízió, a világháló és egyéb információs eszközök forgalmazása, mint amilyen a fényképező telefon, a facebook és a többi még várható találmány), hanem a szellemi, filozófiai, vagy akár természettudományos tevékenység következtében nélkülözhetetlen kritikai állásfoglalásokra is. A csillagászat, a biológia, az embertan, az archeológia, paleontológia és vallástörténet kellő alkalmat nyújthatnának az elkórosodott szekták, mozgalmak tanainak cáfolatára. A szellemi világ azonban mindezzel nem törődik, sőt maga is belekeveredik olyan elméletekbe, válaszokba, amelyek csak fokozzák a zűrzavart. Egy-egy új botrány, ellentét, abszurditás, tragédia, merénylet, emberellenes bűntett alkalmával sem foglalkozik az általános veszéllyel. A különféle hitvallású egyházak, egyházi vezetők ájtatos szavai, imái semmit sem segítenek hullámok közt hánykolódó hajónk végzetén. Mert úgy látszik, végzetes a nemtörődömség, amely az ember mohóságából, rövidlátásából következik. Edward O. Wilson biológus könyvében (Minden egybecseng, 2003) olvasom: „A jövő erőforrásainak és éghajlatának tekintetében a fal, mely felé az emberiség egyértelműen rohan: a hiány fala - nem az ásványi anyagok vagy az energia, hanem az élelem és a víz hiányáé. A nagy ütközés pillanata egyre közeledik, a fizikai éghajlat ugyanis egyre alkalmatlanabb lesz. Az emberiség könnyelmű háztartásvezetőként éli fel a tőkéjét... A fejlődés iránya megfordíthatatlannak tűnik. A primitivistáknak, akik a természet kőkorszaki derűjének egyensúlyáról álmodnak, azt üzenem: Túl késő." Én ezt a „kőkorszaki derűt" szintén a manipulált és manipuláló ember téveszméjének látom. A napi szomorúnál szomorúbb hírek azt bizonyítják, a Föld fokozatosan az elmezavar állapotába kerül. Egyre kevesebb a normális, rendezést kereső homo sapiens. A többség a maga kis vagy egészen jelentéktelen huzakodásaival van elfoglalva, pedig mindannyiunkra ugyanaz a befejezés vár. Szörnyű érzés azt tapasztalnom például, hogy a szomszéd országok még mindig a nemzetállami gondolkodás kelepcéjében forgolódva igyekeznek a kisebbségek (köztük lakó más nemzetek) beolvasztására, mintha még mindig hatalmi játszmák színtere volna a Föld, mint mondjuk a XVIII. vagy a XIX. és a XX. század elején új határok és nyelvi tilalmak erőszakos fogásaival történt. Erre mondom azt, hogy nem lehet igaz! Fogalmunk sincs, mi a világgazdaság eddig jól bevált rendszerének (szabadpiac, kereslet-kínálat egyensúlya, bankuralom) a baja, hogyan, miért történt az összeomlás. Kis perpatvaraikat ugyanúgy folytatják országok, szövetségek, titkos hatalmak, államfők és elméletgyártók, mintha nem süllyedne az egyetlen, menthetetlen hajó. Hadd idézzek még néhány mondatot 75
