Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 7-8. szám - Gaborják József: "A rendszer nem volt ennyire okos?"
zománcművészeti stúdiót szeretnénk létrehozni. Olyan nem volt, hogy megjelent, hogy öt éven belül, és akkor arra rákészülünk. Az viszont igaz, hogy az akkori felállásban mindent meghatározott, hogy milyen szellemiségű a megyei pártbizottság első titkára és a megyei tanácselnök. Gajdócsi István megtestesített egy kontinuitást a maga 16 éves elnökségével. De a megyei első titkárok miatt, akikkel együtt dolgozott, sem lehet semmi szégyenkezni valónk, pláne, ha összehasonlítjuk a mi megyénket Csongrád, Békés, Szolnok megyével és másokkal. Megjegyzem, különféle szakmai értekezleteken mindig irigykedtek a kollégák, hogy könnyű nektek. Nem mindig értettük, hogy mire gondolnak. A lényeg az, hogy volt egy szellemi nyitottság, egy készenléti állapot. Itt mindig szorgalmazták a város meg a megye kulturális szerepét növelő dolgokat. Markáns példa, hogy mit harcolt Romány Pál azért, hogy a szőlészeti-borászati szakmai kultúra teljes vertikuma itt legyen Kecskeméten, és hányszor példálózott vele, hogy alig lehetett kirobbantani a Gellért-hegy oldalából az intézmények vezetését, hogy ott akarják a szőlőt kutatni, ahol nem terem meg, vagy finoman szólva sem őshonos. Inkább azt mondom, hogy minden kínálkozó lehetőséget megragadtak. Ugyanakkor voltak olyan dolgok is, amelyekben valószínűleg lehetett volna lépni, és mégis mindig elodázódott. Ilyen például a könyvtár ügye. Ezt már áthatotta szerintem a költségvetési forrásokért folyó harc és az abban követett taktika. Valószínűleg abban bíztak a megye vezetői, hogy előbb-utóbb kell, hogy kapjanak rá központi pénzt, csak hát a helyzet a hatvanas években semmit nem javult, hanem inkább romlott, aztán egyre hátrébb sorolódott ez az ügy.- Voltál pénzügyi vezető is, nem csak tervosztályon dolgoztál. Mi volt a mechanizmusa annak, ahogyan a központi pénzeket meg lehetett szerezni például intézményfejlesztésre? Ez már akkor is a lobbik erején múlott?- Nagyon erőteljes lobbierőn múlott, hiszen a két fontos tárca, a Pénzügyminisztérium és az akkori Országos Tervhivatal meghatározták a kereteket. Az akkori játékszabályok szerint, ugye, erőteljesen politikai töltetű szöveg ment be először a párt legfelsőbb szervéhez, ha ott jóváhagyták, akkor ment tovább. És akkor a párt a saját vonalán nyomta lefelé, az állam szintén a saját gépezetén nyomta lefelé, és helyi szinten megismétlődött minden. Nem volt tilos, sőt simán belefért a lobbizás, sok múlott azon, kinek milyen kapcsolat- rendszere volt. Egy általános példa a lobbizásra, csak hogy érzékeltessem: ha volt ötéves szinten kb. egymilliárdos mozgástér, akkor ezt ki kellett és lehetett tölteni a lehető legjobban, de az nem merülhetett föl, hogy az a mozgástér hárommilliárdos legyen. Mondom a legextrémebb példámat, és nem azért, mert már nem tud védekezni az illető. Sokan irigyeltek bennünket, amikor 1985-ben Kiskunfélegyháza országgyűlési képviselőjévé Korom Mihályt tették. O akkor nagy hatalmú, nagy befolyású politikai bizottsági tag volt, és naivan még én is nagy reményeket fűztem hozzá, gondoltam, hogy majd segít, de egy fillérrel sem nőtt a mozgásterünk. Megígérte a kiskunfélegyházi kórház rekonstrukcióját, és az egész pénzt a megyei keret terhére kellett benyelnünk. Nem emelte fel a telefont. Tudomásom szerint, legalábbis én nem tapasztaltam, hogy a tervhivatalnál akár 20 fillér keretemelést elért volna. Feszültséget okozó helyzet volt.- Vajon, ha annak idején Gajdócsinak nincs egy olyan partnere az első titkári székben, mint amilyen Romány Pál volt, aki maga is nyitott és döntésképes volt kulturális ügyekben, mi több, megvalósítandó víziói is voltak, emellett tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának, akkor nehezebben ment volna az intézményrendszer kiépítése?- Biztosan.- Tehát kellett hozzá két, egyformán elkötelezett személyiség a két pozícióban. 185
