Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 7-8. szám - Pintér Lajos: Fehér zsebkendő

Az emlékezetes esetek közül '89-ig én három dolgot említenék. Hát először is, ami nekem az első nagy szerkesztőségi, szerkesztési munkám és sikerem volt, az a lakiteleki írótalálkozó. 1979, tehát harmadik éve voltam itt, és akkor Lezsák Sándor elhatározta, hogy csinál egy fiatal írók találkozóját, a legjobb fiatal írókat hívja Lakitelekre. Én is érintett voltam, hiszen a Fiatal írók Körének, ami az írószövetség égisze alatt dolgozott, azokban az években én is aktív tagja voltam, talán még vezetőségi tagja is. Személyesen is érintett, nagyon örültem, hogy a fiatal írótársadalom Lakiteleken találkozik, kvázi helyhez jön, és még jobban örültem annak, hogy ezt a fiatal írók tanácskozását Illyés Gyula is megtiszteli jelenlétével, mint ahogy ennek híre ment. Ez az írótalálkozó a bizalmatlanság légkörében zajlott. Különösen rosszak voltak abban az időben a magyar-román kapcsolatok, a romániai magyar nemzetiség elmérgesedett helyzete miatt. Kérdéses volt, hogy hogyan szólal meg a legtekintélyesebb magyar író, Illyés Gyula. Ezt nem lehetett előre kiszámítani. Én mindenesetre nagyon nagy várakozással tekintettem az írótalálkozó elé, és szorgalmaztam, hogy az anyagát közöljük a Forrásban. Meg kell mondani, hogy Hatvani Dani, a főszerkesztő ebben nem látott fantáziát. Lezsák Sándor a szövetségesem volt, hiszen a konferencia anyagát ő mint házigazda magnószalagra vette, és azt követően a szerkesztőség rendelkezésére bocsátotta. Tehát nekünk volt egy anyagunk, a technikai kérdésen nem múlott, hogy a konferencia anyagát közöljük. Azt is meg kell mondani, hogy természetesen addigra ez a konferencia már lezajlott és a visszhangja elegyes volt. Nyilvánvalóan a fiatal írótársadalom megmutatta az erejét, talán nagyobb erejét, mint ahogy a hatalom szerette volna. Viszont nagyobb botrány nem történt, és kicsit a kedélyek is megnyugodhattak. Hatvani Dániel akkor nekem azt mondta, hogy menjek el a minisztériumba és kérdezzem meg Bíró Zoltánt, aki akkor a minisztérium főosztályvezetője volt, ha jól tudom, a miniszter pedig Pozsgay Imre, ez tehát egy reformszellemű minisztériumi irányítás volt. Bejelentkeztem Bíró Zoltánnál, és ő kérte, hogy mutassuk be az anyagot, majd jelezte, hogy úgy néz ki, hogy a minisztérium ennek a közlését támogatja. Nyilvánvalóan többek között azért, mert ők ezekkel a törekvésekkel azonosultak, és máig azonosulnak. így zárójelben mondom, hogy a párton belüli belső ellenzéknek a mibenlétét ez mutatta, Pozsgay és Bíró Zoltán, hogy így fejezzem ki, velünk volt. Szövetségest lehetett bennük érezni, szövetségest lehetett bennük keresni, az nekünk is fontos volt mindig. Tapogatóztunk, hogy hol, kiben találunk szövetségest, és nyilvánvalóan nekik is jólesett, hogy a reformszándékaikhoz bennünk szövetségest találnak. Vissza kellett mennem a szakvéleményért, mondjuk egy vagy két hét múlva, de akkor nem Bíró Zoltán fogadott, hanem az osztályvezető-helyettese, Zimonyi Zoltán, ő akkor egy ismert irodalmi személyiségnek számított. Zimonyi Zoltán közölte, hogy az anyagot közölhetjük, sőt a minisztérium a megnövelt költségekre a költségvetésen túli támogatást nyújt. Ez lehet, hogy taktikai lépés is volt a részükről, hogy ne csak szóban hangozzék el, hanem még pénzt is tettek mellé, megerősítették, tehát nagyon hangsúlyozottan a közlés mellé álltak. Egy megjegyzése volt Zimonyi Zoltánnak, mégpedig hogy nem illik bele a tanácskozás anyagába Buda Feri köszöntőbeszéde. Hát ez kár, mert így nem teljes az anyag, pedig nem fogalmazott nagyon keményen.5 Szóval megcsinálhattuk, a titkárnőnk legépelhette ezt a Lezsák Sanyitól megkapott teljes hanganyagot. Legépelte és azt lehet mondani, hogy szinte száz százalékosan közöltük is. Még egy dolgot szeretnék elmondani ezzel kapcsolatban. Illyés Gyula a személyisége teljes súlyával jelent itt meg. Illyés beszéde káprázatos volt. Alföldy Jenő, kecskeméti irodalomtörténész, később azt írta, hogy esszéírásának egyik csúcsa a lakiteleki beszéd, ez talán így is van, az esszé, a publicisztika csúcsa. Amikor Illyés beszédét a titkárnőnk legépelte, akkor én

5 Ez később Buda Ferenc kötetében megjelent: Agócs Sándor (szerk.): Csönd, ének, csönd... Buda Ferenc ötvenesztendős (versek, kritikák, interjú). Kecskemét, 1986.

150