Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 7-8. szám - Pintér Lajos: Fehér zsebkendő

azért minden rendeződött. A feleségem normális álláshoz jutott, mi szövetkezeti lakást kaptunk, a Forrásban is megteremtődött a státus. Én magamnak ebből egy tanulságot vontam le. Amikor jöttek a következő fiatalok a Forráshoz, Fűzi Laci, Dobozi Eszter vagy Mák Ferenc3, aki vajdasági és egy pár évig volt a Forrásnál, igyekeztem annál sokkal emberségesebben segíteni őket, mint ahogy engem fogadtak Kecskeméten. Az írószövetség helyi csoportjának a titkára lettem, így bizonyos jogköröm is volt, és ezt a jogkörömet használva személyesen mindig azon voltam, hogy a fiatalokat támogassam. Hát a múlt évben volt az évforduló, hogy 35. éve itt vagyok. Se a városban, se a megyében, se a szerkesztőségi munkában nem csalódtam, jól érzem magam. Az fölvetődik, hogy mi lett volna, ha Pesten maradok. A rendszerváltásig különösen nagyon éles volt ez a problematika, hogy főváros vagy vidék. Lehet, hogy mesterségesen szították. Minden, talán legelsősorban szociológiai szempont a főváros mellett szól, hiszen minden Pesten van, vagy volt. A rendszerváltásig ezt nagyon sokat emlegették. Én a vidék mellett döntöttem, és meg is lehet magyarázni, hogy miért. Ugyanis igaz, hogy minden a fővárosban volt, de a hatalmi koncentráció is a fővárosban volt, és a fővárosi irodalmi műhelyek ellenőrzése, a rájuk ható hatalmi presszió erősebb volt, mint vidéken. Tehát engem Kecskemétre a szabadság nagyobb foka hozott. Ahetvenes-nyolvanas években a szegedi Tiszatáj, a debreceni Alföld vagy a kecskeméti Forrás többet megengedhetett magának, mint a budapesti folyóiratok, és többet meg is engedtek maguknak, színvonalasabban is működtek. A magyar irodalom java ezekben az évtizedekben ez a három folyóirat volt, majd később a hozzájuk felzárkózó, már fővárosi Mozgó Világ. A rendszerváltás szellemi előkészítői folyóiratfronton ezek a folyóiratok voltak.- Nyugat-Magyarországon voltak-e olyan műhelyek, ahol hasonló munka folyt?- A pécsi Jelenkor vagy a szombathelyi Életünk jó volt, legelsősorban a Jelenkor. Érdekes, hogy olyan sok nem volt, de legalább a pécsi Jelenkort, annak színvonalát és szakmai bátorságát még ezekhez hozzá lehet tenni.- Amikor a Forráshoz kerültél, kik fogadtak ott téged 1976-ban?- Hatvani Dani volt a főszerkesztő, Szekér Endre a főszerkesztő-helyettes és Buda Ferenc, Zám Tibor, Goór Imre dolgozott szerkesztőként a lapnál. Goór Imre tényleges műszaki, technikai szerkesztő volt, Buda Ferenc és Zám Tibor pedig külsős munkatárs. Buda Ferenc költői tekintélye már akkor is vitathatatlan volt. Zám Tibornak Hatvani Dániellel együtt megvolt az a szerepe, hogy ők alakították a Forrás szociográfiai profilját, ami országosan fontos volt, hiszen a Forrás a szociográfia magánműhelye volt. Ennek a pártfogójaként, menedzsereként és művelőjeként Hatvani Dániel és Zám Tibor is jelentős volt. Addigra már nem volt a lapnál Varga Mihály, a lap alapító főszerkesztője. Nem tudom, hogy milyen módon távolították el a laptól, mindenesetre fegyelmi problémák vetődtek fel, hiszen említettem, hogy a bátorság az első pillanattól kezdve jellemző volt a lapra. Úgy tudom, hogy a szerkesztőségen belül is megingott iránta a bizalom. Amikor később a Forráshoz kerültem, akkor igyekeztem magamnak tisztázni, hogy mi történhetett, és a következő derült ki. Bari Károly, mint párhuzamosan induló fiatal költő, beküldött a Forráshoz egy verset, talán az volt a címe, hogy „Vajda János imája Petőfi Sándor halhatatlan lelke előtt", és úgy kezdődött, hogy „Idegen zászlók selyme csap szemembe...". A vers hiába volt a szabadságharc vagy pedig a szabadságharcot követő évek időszakába helyezve, nagyon erős áthallásokat tartalmazott. Miután Bari ezt a verset elküldte a Forráshoz, nem sokkal később hívatták a rendőrségre, ahol elé tették a vers kéziratát. Számon kérték tőle, hogy micsoda írás ez. Bari azt híresztelte, még Kecskeméten is, hogy

3 Mák Ferenc (1956) óbecsei születésű író, 1990-1992 között a Forrás munkatársa.

148