Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 7-8. szám - Pintér Lajos: Fehér zsebkendő
Pestre kerültem 1971-76 között, az ELTE Bölcsészkarra, magyar-népművelés szakosként, és párhuzamosan az Eötvös Kollégiumba. Az egyetem még hagyján, mert nagyon jó szívvel végeztem, és nagyon szerettem, de az igazi nagy szerelem az Eötvös Kollégium volt. Nem lehet tudni, hogy pontosan mi a titka, az Eötvös Kollégiumban borzasztóan szabadon éltünk. És ugyanakkor ezt a szabadságot, ezt a diákszabadságot sikerült olyan önigazgatással megteremteni, hogy én semmiféle rendbontásra nem emlékszem. Tehát a fegyelemnek, a szabadságnak, az önművelésnek, az összetartásnak és a bajtársiasságnak valami olyan felsőfokát tapasztaltam, amit se előtte, se utána. Az Eötvös Kollégium egyik titka volt, hogy egymástól tanultunk. Ott össze voltunk mi zárva, jó tehetségű diákok, és egymásnak adtuk át a tudásunkat. És az átadott tudás legalább olyan fontos volt, mint ami tudást az egyetemről kaptunk. 1976-ban, valamikor az év elején, megkeresett engem Hatvani Dániel, aki akkor a Forrás főszerkesztője volt, és egy pesti presszóban adott találkát. Addigra én már publikáltam. Zárójelben el kell mondanom, hogy már Csongrádon, gimnazista koromban elkezdtem verset írni, és ahogy Pestre kerültem, szerződést kaptam a legendás Móra Könyvkiadótól. Kormos Istvánnak volt egy nagyon híres, első köteteseket bemutató sorozata, akkoriban a legrangosabb könyvsorozat, és ott kaptam én szerződést, ezenkívül az Új írásban, a Forrásban publikáltam. Tehát mint publikáló szerzőt, megkeresett engem Hatvani Dániel, és elmondta, hogy végzősként számítana rám a Forrás. Lenne-e kedvem Kecskemétre települni és a Forrásnál dolgozni. Azt hiszem, hogy az első pillanatban igent mondtam, hiszen említettem, hogy diákköri, gimnazistakori folyóirat eszményem volt a Forrás, és egyetemistaként is kapcsolatban maradtam a Forrással. Még egy dolog amellett szólt, hogy Kecskemétre jöjjek, mégpedig, hogy ezzel félig-meddig hazavettem az irányt Csongrádra, hiszen egy házzal közelebb kerültem Csongrádhoz. Időközben édesapám meghalt, édesanyám egyedül maradt, és nem tartottam rossznak, hogy ha egy kicsit közelebb vagyok hozzá, és jobban tudom gyámo- lítani innen, mint Budapestről. Tehát még '76 nyarán benn maradtunk a kollégiumban, a feleségemmel összeházasodtunk, majd megérkeztünk Kecskemétre. Hatvani Dánielnek azt az ígéretét bírtuk, hogy én állást kapok a Forrásnál, a város vagy a megye állást biztosít a feleségemnek, és lakást kapunk. Ez nagyon imponáló és nagyon megnyugtató volt. A probléma az volt, hogy a három ígéretből szeptemberben egyet se teljesítettek. Ezt nem panaszként vagy sérelemként mondom, hanem szeretném a kor ellentmondásosságát érzékeltetni. Érezte az ember a hetvenes években, hogy Kecskemét vagy Bács megye egy reformmegye, Kecskemét egy jó hírű, egy mecénás, egy befogadó város. Azt fogalmaztam meg Szegeddel szembeállítva, hogy Szeged rengeteg tehetséget fölnevel, szárnyra bocsát, és Kecskemétnek a fölnevelő ereje ugyan sokkal kisebb, de a befogadóképessége sokkal erősebb. Amikor idekerültem, akkor is éreztem, hogy ez egy olyan város, olyan megye, aminek vonzási ereje van. De ez ellentmondásos, mert például amikor az én helyzetemet praktikusan meg kellett oldani, kiderült, hogy a Forrásban az ígért státus nincs meg, tehát a művelődési központhoz kerültem átmenetileg, hogy ne legyek munkanélküli. A feleségemnek az állása nem volt meg, nagy nehezen szerződéssel keveredett egy iskolába. Lakásról szó sem volt, így elmentünk egy apró kis albérletbe. Különösen sértő és fájó volt a lakáskérdés, mert egyszer csak hívattak engem a megyei lakásügyintéző osztályra, megmutattak egy lakást, valahol a most is álló Katona-szülőház környékén, és az szabályos putri volt. Víz se volt benne. Máig emlékszem a kifejezésre, pedig elmúlt 35 év, amikor a megyei ügyintéző büszkén mondta, hogy „vízvételi lehetőség van". Ez a vízvételi lehetőség azt jelentette, hogy a putriszerű lakás előtt volt egy közkút. Ez borzasztó sértő és megalázó volt, hát ki képzelhette azt, hogy ilyen szinten az ember lakáskérdését meg lehet oldani. Természetesen ezt a lakást nem fogadtam el. Hogyan is fogadhattam volna el? Elmentünk albérletbe, telt-múlt az idő, és évek múltán 147