Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 7-8. szám - Turi Endre: "Mi voltunk a hivatkozási pont"
Túri Endre „Mi voltunk a hivatkozási pont"- Beszélgetésünk elején arra kérem, hogy magáról szóljon néhány szót. Hol végezte tanulmányait és hogyan került ebbe a városba?- A Képzőművészeti Főiskolán festő szakon végeztem, a képzőművészet, festészet, szobrászat területén ez volt az ún. szocreál időszak. Igen ám, de ez az útkeresések időszaka is volt. Barcsay kísérleteire vagy Domanovszky dolgaira utalok, s most nem a dunaújvárosi erőmű freskójára gondolok, hanem azokra a képeire, amelyek feszegették a festészet határait. És hát szobrászok is voltak, akik jó dolgokat csináltak, tehát nem egyértelműen a csúnya bácsik kora volt. Ebben a bizonyos útkereső időszakban kezdtem el dolgozni. A főiskolai neveltetés olyan volt, hogy elvárták a modell után való munkát, tehát rajzolni kellett, le kellett rajzolni valakit úgy, ahogy volt. Ez volt a fokmérő. Abba a generációba tartoztam, ahol szem előtt tartották azt, hogy az a művész, aki fest vagy szobrot csinál, ragaszkodjék valamihez. Tehát konstrukciót adjon, és ez már túlmutatott a szocreá- lon. Tehát az, ami úgy van megfogalmazva, hogy érthető bárki számára, még lehet jó. Ma azt tartják, hogy az az erény, ha nem látszik, hogy mi van azon a képen. Az útkeresésben a zománc úgy jelent meg, hogy ez lényegében egy új anyag volt, egy ismeretlen anyag, és mint ismeretlen anyag, lehetővé tette azt, hogy az ember olyan dolgokat hozzon létre, ami eddig még nem volt. Ez technikailag értendő egyelőre. Aztán persze kiderült, hogy gondolatokat is lehet közvetíteni. És hogy kerültem ide? Miután a főiskolát elhagytam, különböző művésztelepekre jártam. Volt akkor három-négy művésztelep, amit látogattunk, és akkor Kecskemétre kerülvén megtudtam, hogy itt a zománcgyárban van egy ilyen lehetőség, tehát úgy kerültünk össze, hogy volt egy útkeresés és jött egy anyag.- A Zománcgyárban milyen lehetőség volt?- A Zománcgyárban olyan volt a művészekhez való hozzáállás, hogy a laboratóriumban mindig dolgozhatott egy-két művész. Most ez a labor ide költözött az alkotóműhelybe. Körülbelül tíz évet töltöttem a gyárban, bármikor bementem, ott égethettem, kísérletezhettem, volt anyag és volt lehetőség a munkára. Aztán ösztöndíjat is kaptam „ösztönzésül". Beástam magam a zománc technikai és kompozíciós kérdéseibe, tehát mintegy készültem egy lehetséges feladatra.- Tehát kezdett körvonalazódni, hogy a Zománcgyárból ennek a művészeti iránynak ki kell válnia? Túri Endre zománcművész 1935-ben született Budapesten. Festő szakon diplomázott, az 1960-as években ismerkedett meg a zománcozással a kecskeméti zománcgyárban. 1984-től nyugdíjba vonulásáig a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely igazgatója. 1989-91 között a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán zománcművészeti kurzust vezetett. 125
