Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 7-8. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Intelligens emberek voltak vezető pozíciókban

fenéért? Erre azt válaszolták: addig, míg a megyén ilyen emberek vannak nálatok, mint Gajdócsi és Romány, ti mindent megcsinálhattok. Tény, hogy ők nagyon intelligens emberek voltak és nem primitív módon fafejűek. Nem azt nézték, hogy fent a Központi Bizottság, vagy valamelyik vezető funkcionárius mit mondott, ők mentek a maguk feje után. Románnyal nekem sok kapcsolatom nem volt, ő tényleg nagy formátumú figura volt, kandidátusi fokozattal rendelkezett már akkor, amikor idekerült, tehát a maga szakterületének a tudósa volt. O nem egy átlagos politikai janicsár volt. Próbáltam én többször bejutni hozzá, de ez nagyon nehéz volt. Egyetlen alkalommal tudtam vele beszélni. Annyit nyafogtam már Komáromi Attilának, hogy aztán végül fogadott. Nagyon szívélyes, udvarias volt. Beszélgettünk, én mondtam a magamét úgy, mint most, de nem úgy figyelt, mint ahogy te figyelsz, hanem éreztem, hogy teljesen máshol jár. Gajdócsinál is voltam, ő sokkal nyersebb volt. A maga módján rendkívül rámenős, erőszakos ember, de ő is nagy formátumú volt. El kell mondani azt is, hogy a megyének élt mindkettő, és Kecskemétért rengeteget tettek. Gajdócsi köntörfalazás nélkül megmondta, hogy nincs pénzünk, nem tudunk mit csinálni. Nem ennyire nyersen, de ez volt a lényege. Még egy momentumot említek Románnyal kapcsolatosan. Annak idején, 2002-ben, mikor az MTA-doktorimat védtem, akkor Romány volt a bizottságban az egyik bíráló tag. A védésem előtt a folyosón kisebb csoportok alakultak ki, beszélgettünk. Romány mikor megérkezett, odajött Romsiccsal, és néhány helybeli kollégával. Romány magához ragadta a szót - amit akarok idézni, rendkívül jellemző rá, és nekem nagyon tetszett is -, és így kezdte: amikor én Bács-Kiskun megye főispánja voltam. Lényegében ezt a szerepet töltötte be, soha nem felejtem el. Akkor már túl voltunk sok mindenen, és hát nyilvánvaló volt, ő már akkor, a szocializmusban főispánnak érezte magát.- Azt azért jelenti, ha jól értem, hogy elég nagy szabadsága volt a levéltárnak.- Nem szóltak bele a munkánkba.

— Romsics Ignác könyve a hetvenes években íródott, a szellemiségéből nem volt konfliktus?

— Nem, az itteni megyére tényleg nem lehetett semmi rosszat mondani. Pénzük nem volt, a levéltár nem volt a szívük csücske, de egyébként nem volt konfliktusunk. A fegyelmet, egy bizonyos fegyelmet viszont megköveteltek. Szintén jellemző momentum a következő. Két munkahelyem volt, a Katona meg ez. Érdemi fegyelmi vétséget nem követtem el sehol, és pályafutásom alatt egyetlen írásbeli figyelmeztetést kaptam csak, azt pedig itt, a levéltárban, amikor 1978-ban az egyetemi doktori címemet megvédtem. Látszólag a kettő közt nincs közvetlen összefüggés, mert a doktorit megvédtem valamikor júniusban, a fegyelmit pedig valamikor decemberben kaptam. Én nyilván nem kértem engedélyt, hogy beadjam az értekezésemet. Egy szép napon az osztályvezető behívatott, és elképesztő módon üvöltött velem. Életemben velem senki úgy nem üvöltött, nem szidott, mint ő: hogy képzelem én? Ki adott neked engedélyt erre? A végére ő is kezdett lehiggadni, hogy hagyjuk az egészet, most már nem tudjuk visszacsinálni. Tény, hogy decemberben kaptam meg az írásbeli figyelmeztetést, nyilván nem ezért, hanem azért, mert az éves beszámolót, a következő éves tervet meg kellett csinálni, és a megyei előírások alapján előbb el kellett volna küldeni a megyének, és csak utána, ha a megye jóváhagyja, akkor lehetett volna továbbküldeni. Ez elvileg így is volt, de tíz éven keresztül mindig egyszerre küldtük meg, és soha senkinek nem volt ezzel problémája. Ez volt az egyetlen pont, amibe bele tudtak kötni. Ez azzal is járt, hogy abban az évben nem kaptam jutalmat. Tehát nemcsak írásbeli figyelmeztetést kaptam, a jutalom is elmaradt. Aki nem figyelt, az könnyen megütötte a bokáját.

66