Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 7-8. szám - Szekér Endre: "Ha kifogást találtak, ugrott az egész mű!"

- Ez volt az a bizonyos inkriminált esszé a „nomád értelmiségről" 1980 januárjában talán. Egyébként is: a Forrás viszonylag hamar azzal hívja fól magára a figyelmet, hogy elég sok nézet- eltérésbe került a fennálló hatalommal. Ez áttételeken keresztül zajlott? Itt, a megyében szóltak a szerkesztőségnek, hogy ezt vagy azt a szerzőt vagy írást nem kellene közölni? Volt-e cenzúra a szónak abban az értelmében, hogy kéziratokat be kellett mutatni jóváhagyásra, vagy ez a nyomdában, mintegy a hátatok mögött megtörtént?- Szerintem úgy oldották meg hivatalosan, hogy nyomdai ellenőrzés volt. A nyomdászok közül valaki meg lehetett bízva azzal, hogy jelezze, ha valami gyanús kézirat megjelenik, vagy megjelenő félben van. Juhász Ferenctől élőben hallottam egy minisztériumi értekezleten, hogy ő megdöbbenve vette észre Moszkvába, hogy az Új írásnak az a száma, amelyet ő még nem látott, Moszkvában ott van az írószövetség polcán.- Arról tudok, hogy viszonylag hamar a szerkesztőség tagja lett Bodor Jenő, aki a megyei művelődési osztály vezetője volt annak idején. Az ő szerepe a szerkesztőségben egyfajta hatalmi jelenlétet jelentett, vagy valóban szerkesztőtárs volt?- Nem! Szinte baráti kapcsolatban voltunk, semmiféleképpen nem befolyásolta a szerkesztést, a jelenléte talán biztosítékot jelentett a hatalom részére. De csak jót mondhatok róla, baráti kapcsolatunk volt.- A Forrásnak a hetvenes évek végétől a nyolcvanas évek derekáig szinte minden esztendőben megjelent olyan száma, amely kiverte a biztosítékot a hatalom képviselőinél. Ilyen volt 1979-ben a lakiteleki írótalálkozóról szóló összeállítás, 1980-ban a Csoóri-esszé, a Halas-szociográfia, 1983-ban Salamon Komád írása a szárszói találkozó évfordulója alkalmából, 1984-ben a Népfőiskola-szám. Az volt-e az oka, hogy ezek a szokásosnál is erősebb, politikai szempontból kényesebb írások voltak, vagy az volt az oka, hogy a hatalom akkor már érezte a közelgő véget?- Én azt hiszem, hogy általában minden nyomdai kiadványt keményen ellenőriztek. Nyilvánvaló, hogy ez nem jelentett színvonalbeli ellenőrzést, hanem egyértelműen politikai vonatkozású volt. Közismert példát hozok föl: Amikor Kós Károlynak4 megjelent a Hármaskönyve, utólag visszavonták. Nem tudtuk megérteni, hogy mi az ördögnek, aztán utólag mi magunk vettük észre, hogy a Kun Bélára vonatkozó pár sor miatt, aki becsületes tolvajként Kós Károly rajzait elvitte 1919-ben, de cédulát hagyott, „ne haragudj, elvittem". Na, ezért a pár mondatért visszavonták a könyvet.- Lehetett kompromisszumot kötni a hatalommal? Ha egy szerző hajlandó volt egy mondatot kihagyni, átfogalmazni, hajlandó volt engedményeket tenni, akkor megjelenhettek írások?- Talán ilyen részkérdésekbe nem mentek bele! Ha kifogást találtak, ugrott az egész mű...- Volt két olyan periódus is, amikor a Forrás megbízott főszerkesztőjeként tevékenykedtél. Van-e olyan emléked, hogy konkrétan megakadályozták egy írásnak vagy egy számnak a megjelenését, amikor Te voltál a lap vezetője?- Nem! Sőt, megnyugtatóan jó kapcsolat volt a minisztériummal, illetőleg személy szerint is a kapcsolattartó személlyel. Amikor lezárult a megbízott főszerkesztői tevékenységem, akkor a minisztériumi előadó viccesen azt mondta: tudod, most jelentethettél volna meg olyan írást, ami veszélyes, mert Téged nem lehetett volna úgy felelősségre vonni, mint a kinevezett főszerkesztőt.

4 Kós Károly (1883-1977) építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus.

35