Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 1. szám - Oláh - Gál Róbert: Bolyai János képzeletbeli számvetése életéről, hiteles feljegyzések alapján

költöztek és nagyon boldogak voltak. Atyám minden furcsaságot kitalált és gyermeki bolondságokat fabrikált. Vízesést, gyümölcsös- és virágoskertet. A baj akkor kezdődött amikor Kolozsvárra mentek, mert Anyám velem várandós volt. Ott sem ismert Atyám semmi ellentmondást, így nem is egyezhetett öreg anyósával. Az öregasszony is nehéz természetű lévén, Atyám is akaratos, hát persze, hogy mindenen összeakadtak. Szegény Anyám is alig várta, hogy végre megszülessek és visszamehessen Domáldra. Ez a nagy hideg miatt, ugyanis én december 15-én születtem 1802-ben, csak kora tavasszal lett megvalósítható. Addig sok poklot kellett kiállnia szegény Anyámnak. De minden áldozatra kész volt értem, mert bennem volt minden öröme.

Szüleim visszaköltöztek Domáldra, és nagyon boldogok voltak. Áldott jó Anyám nekem sokszor emlegette, hogy élete legszebb része volt születésemtől a Marosvásárhelyre való beköltözésig terjedő két év. Ugyanis csak rám kellett gondja legyen, sokat szoptatott, és csodálta Domáldon a természet gazdagságát és változatosságát. Csendes és békés falu volt Domáld, jámbor szász és oláh jobbágyokkal. Az oláhok rendetlenek voltak, de akkor még nagyon szelídek, csak 1848 után vadultak meg vagy lázítottak fel ellenünk. Ha az ember megszidta őket vagy rendreutasította, sohasem haragudtak meg érte, sokszor alig tudtam elkapni a kezemet, hogy kezet ne csókoljanak. A szászok takarosak és pontosak, persze nagyon fösvények. Domáldon messziről meg lehetett különböztetni - a tisztaságról, a virágoskertről, a rendről - a szászok portáit az oláhok portájától, ahol a gané kifolyt az utcára, és virágoságyást nem is csináltak a házuk elé.

Szóval áldott, jó Anyám imádott engem, és csodálta a falusi nyugalmat. Ő Kolozsvárott nőtt fel, és zavarta annak forgalma és zaja, a poros utcák, melyek esőzéskor sártengerré váltak. Domáldon minden zöld volt és édeni állapotban, érintetlen erdőségek voltak. A tél rövid volt, a tavasz hosszú és csodálatos. Mesélte, hogy az élet legcsodálatosabb része a tavasz megérkezése, mintha csak betoppanna a télbe. Február végén a napsütötte oldalakon már megjelenik a hóvirág, márciusban az oldalak tele vannak kékberekkel, aztán egyszerre minden kizöldül, és virágba borulnak a cseresznye-, a meggy- és a barackfák.

1804-ben Atyámat meghívták a Marosvásárhelyi Református Kollégiumba matematika-fizika-kémia tanárnak. Atyám egy kis gondolkodás után elfogadta, ebben nagy szerepet játszott öreg apja tanácsa is, aki szerint hivatalt kell vállalni, mert a gazdálkodásból megélni nem lehet. így beköltöztünk a Kollégiumhoz alig húsz méterre levő tanári szállásra, ahol Atyám 1856. november 19-én bekövetkező haláláig lakott. Szerény kis hajlék volt, de nagy kerttel, és járt hozzá só, gabona és tűzifa. Anyám már nem volt boldog Marosvásárhelyen, mert úgy érezte, hogy kalitkába zárták. Atyám is már nem vele és velem foglalkozott, hanem a tanítással és a tudománnyal. Elkapta a dicsőség vágya. Eleinte az Aranka György-féle nyelvmívelő társaságba is eljárt, de miután azt 1807-ben törvénnyel feloszlatták, verseket, drámákat kezdett írni. Ebben nagy tökélyre tett szert. Fordított is Schillertől, Shakespeare-től. Aztán miután egy Kolozsváron kiírt pályázaton nem nyert, elhatározta, hogy abbahagyja a verselést. Annyira rabja volt a verselésnek, hogy el kellett égesse a saját költeményeit, csak így tudott magának „megállj!"-t parancsolni. Végre nekifogott a matematikai vizsgálatoknak, és abban is sebesen

53