Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT SZABÓ ZOLTÁN - András Sándor: Se bourgeois, se proletár : Szabó Zoltán és a harmadik út

1939-ben igaza volt, mondja, abban, amit 1943-ban Szárszón saját magától idézett, hogy „társadalmunk halk folyamataiban" valami jó készül (idézve, i. m. 63. o.). Igaznak bizonyult 1956-ban, amit ő „a biztató, felszín alatti társadalmi folyamatokról mondott: minden nemzeti bizottság és munkástanács e bizakodást igazolta" (i. m. 66. o.).

Emlékiratában Bibó azt írta, hogy megvolt a lehetőség egy külön magyar útra, arra, hogy a Szovjetunió és Amerika eltűri, ha nem is kedveli, ami Magyarországon a forradalommal jött létre, és az egy külön magyar út, harmadik út lett volna. Ezt a lehetőséget sokan tagadják, vannak azonban, akik úgy gondolják, volt rá esély, vagyis nem tartják egyértelműnek az akkori helyzetet. Szerintem nem eldönthető, hogy mi történt volna, ha Amerika nem pont azokban a napokban és hetekben lép fel Egyiptomban szövetségese, Nagy-Britannia ellen, és ezzel egyértelműen mutatja, hogy „szuperhatalommá" vált Nyugaton. Ugyanakkor arra kell gondolnom, amit Szabó Zoltán az írókról mondott: forradalmi helyzetben egységesek, egyébként azonban képtelenek egyetérteni, és ez az ország népéről is elmondható. Az 1989 utáni és máig tartó események azt sugallják, a létrejött nemzet (Szabó Zoltán), az emelkedő nemzet (Németh László) szétesett volna egymást támadó pártokra. Vagyis Magyarország külön útja nem lett volna az a harmadik út, amire Szabó Zoltán és Bibó István gondolt, amit remélt.

Németh László is azt írta 1967-ben egy magánlevélben: „A magyarság szétesése az utóbbi években meggyorsult." És bár hozzátette: „A legnagyobb baj, hogy e folyamat ellen védekezni sem szabad. Fennmaradásunk gondjaitól szenvedni, azokra célozni is: nacionalizmus. A nacionalizmus szóval olyan visszaélés folyik, mely fólér egy idegbénulással", egy interjúban egy évvel később (Hornyik Miklóssal) magát a szétesést - amit csakis a forradalom alatti „nemzeti egység" vonatkozásában gondolhatott annak - hagyományszerűnek, sorsszerűnek ítélte meg: „a magyarság százados pusztulásának tüneteként előbb a helyzetérzést, majd a tudatot is elvesztette, mellyel egy nép új történeti körülmények közé jutva irányt és teendőt talál. Én ettől a nemzeti amentiától szenvedtem úgy, mint kortársaim közül tán senki sem, s ezt a tudatot akartam, dilettáns módra, a végszükségtől igazoltan újraszőni." (idézve in: Monostori, 190. o.).11

Szabó Zoltán Németh Lászlóéhoz hasonlatos kiábrándulást jelzett Forradalom után. (Két vázlat) című írásában, amit 1973-ra, illetve 1980 augusztusára datált, de csak 1981-ben jelentetett meg. Allegóriájában az ország egy olyan zátonyra futott, megfeneklett hajó, amely utasai berendezkedtek helyzetükbe. A cím egyértelműen jelzi, mihez viszonyítja az akkori magyarországi „konszolidációt". O, aki másutt és máskor azt írta, hogy 1956 az egyetlen magyar forradalom, 1848 nem az volt, forradalmár is csak egy volt, Petőfi, a rossz helyzetet ugyan nem mondta

11 Monostori Imre, Németh László esszéírásának gondolati alaprétegei. Kortárs, 2005. A továbbiakban: Monostori. - Németh László Szárszón, érdekes módon, egy lélegzetre jelentette ki, hogy emberfeletti kísérlet volt az írókat „(ahogy Illyés mondta) egy szekértáborba' összehozni. Nem is sikerült soha." És: „Elképzelhetetlen, hogyha mi leülünk: az átalakulás programjában meg ne egyezhessünk." Szárszó 1943. Előzményei, jegyzőkönyve és utóélete. Dokumentumok. Pintér István, főszerkesztő. Kossuth, 1983, 219. o.) - Engem ez arra emlékeztet, hogy: „Az nem lehet, hogy annyi szív" és Márai versben válaszára: „Lehet".

55