Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 6. szám - Nyerges Gábor Ádám: Sziránó szimfónia
dolog Timivel, ha ezt neki meg kell emésztenie, és mi is lesz belőle, emésztés után, ha már távozni kíván belőle. Igen, Sziránó még évek múltán is egyik fő attrakciójaként adta elő a „Miért szar a szerelem" című anekdotikus levezetését különböző baráti sörözések alkalmával. Emészteni mindazonáltal mégsem tudott: nagyszerű most meg itt állok másként nem tehetek kis lépés az embernek satöbbi és ez a liba (Timi!!!!) már öt perce késik. Nőiesség és kötelező pár perc késés ide vagy oda, ez most már szinte elviselhetetlenül zavarta. Pláne, mivel őszinte bosszúságára a vele egy utcában várakozó további szerelmesekből valami kis alkalmi közösség kezdett kialakulni. Két óránál, a pad mellett, egy huszon- valahány körüli nő igyekszik (amúgy elég ügyetlenül) nem idegesnek tűnni, folyamatosan a zebrát bámulja, közben egy számot tárcsáz a mobilján, de miután lenyomja a zöld gombocskát, rögtön, szinte hisztérikus gyorsasággal mellényomja a pirosat is, nehogy kicsörögjön és lebukjon vele, hogy ez neki ilyen fontos. Pár méterre tőle egy pufók, középkorú, kopasz amorózó várja, ugyancsak csokorral, (na bazmeg) minden bizonnyal körberajongott szívszerelmét, a másik kezében bonbont szorongat, és igyekszik vidámnak tűnni, fütyörészik és elszánt fesztelenséggel a cipője orrát nézi. Májfoltos kezében a Sziránóénál nagyságrenddel komolyabb csokor időnként meg-megremeg. Másik keze felé egy egyetemistának saccolható, szemüveges, aggódó tekintetű srác nézegeti állandóan az óráját és néha Sziránóhoz hasonlóan a mobilos, és a vele szemben, tíz óránál ácsorgó, már- már túlságosan is miniszoknyás tizenhat-hét év körüli, rágózó, lilára festett hajú csitri közt járatja a tekintetét. Sziránó tudja, mire gondol. O is arra. A dolog egyértelmű, mindenki erre gondol, a levegőből is ez lóg a párán és az eső nagy lábujján kívül, hogy úristen, felültettek. Az egyetlen, ami legalább valamelyest menti a rettegő kompánia tagjait egymás előtt, hogy nem tudhatják, a másik mióta vár ott, aki pedig már régóta vár együtt valakivel, legalább annyira szégyelli magát, mint a másik, és ha már páros kínt enyhíthet alázat, hát nem is vetik ezt egymás szemére. Már így nézésileg. Pedig gyakran néznek egymásra, ebben a két nő, három férfi összetételű, kicsit csálé pentagrammában szinte szikrát vet a feszültség, az az energia, ami öt, egymás közt cikázó tekintet közös izgalmából éled. De a páros (ötös) kín okán mind úgy néz egymásra, mint akinek nem esik le a tantusz. Másik járókelő, na és. Semmi különös. Semmi. Évek telnek el a Felültettek Klubjának nyolc-tíz perces néma értekezlete alatt. Az árulókat - bár a tekintetek még ezt is leplezni igyekeznek - megvetik és kiközösítik maguk közül. Először a lila csitri könnyebbül meg és távozik várva várt párja oldalán (naná a hülye libája), majd a kopasz. Maradnak hárman. Most már ketten fixíroznak egyet. A lány (mi lehet a neve Bori talán Magdi esetleg Melinda) ettől persze még kínosabban érzi magát, tudja, mire gondol átellenben a szemüveges, hogy úgy kell a két szemétnek, aki felültette őket, miért is nem mennek el együtt, aztán soha többé nem látja őket ez a két hálátlan állat, a srác már-már azt fontolgatja, hogy tényleg oda is megy hozzá, de persze nem mer, meg hát szemüveges is. Meg nyöszöge. Bori (/Magdi/ Melinda) mindezt tudja, de az még jobban zavarba hozza, hogy ő is ezen töri a fejét, hogy ezzel a félénk és bizonyára papucs, de kedves fickóval ők egész jó kis pár lehetnének, még az is lehet, hogy ugyanarra az egyetemre járnak, ha már 21
