Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 3. szám - Kovács Krisztina: Hosszabbítás után : Bombitz Attila : Harmadik félidő - Osztrák/magyar történetek
alakzatokat keresve, de továbbra is uralja a posztmodem utáni és azutáni magyar szépirodalmi beszédmódot. A válogatás felépítettnek és tudatosan átgondoltnak tetsző szerkezete a két első nagyobb egység (A.E.I.O.U.; Újraírni a világot) után megtömi látszik, az olvasót töprengésre késztető módon, egyre gyorsuló ritmusban követik egymást a kortárs osztrák és magyar próza szövegeiről szóló elemzések. Persze „van benne rendszer", kronologikus és tematikus, bár első olvasásra kicsit nehezen mutatja meg magát. A Thomas Bernhardról, Parti Nagy Lajosról, Peter Handkéról, Krasznahorkai Lászlóról szóló hosszabb értelmezéseket az Elfriede Jelinek hivatalos elismerései ellenére is láthatatlan életművét szemügyre vevő rövidebb írás és egy poétikusra hangolt Kukorelly-elemzés követi. A gyűjtemény ezután sorjázó különálló fejezetei inkább rövid, személyes impressziókkal dúsított, az igényes hírlapi kritika vagy tárca és a rövid esszé határmezsgyéjén mozgó darabok. A Friederike Mayröcker és Bartis Attila egy-egy kötetéről szóló írások írói portrék és a pillanatnyi- ságot, személyességet rögzítő kisesszék egyben. A Robert Menasse és Sándor Iván prózájáról írt rövid, ám invenciózus szövegek elsősorban témáik, a zsidó identitás szépirodalmi reprezentációi, másfelől a történelem ábrázolhatóságának progresszív poétikai lehetőségei okán a szerző koncepciójában egymással is dialógusba léptethető elemzések. A Christoph Ransmayr magyarul csak részben olvasható életművét pásztázó olvasat az enciklopédikusán sűrítő, végül önmagát elbeszélő világmodellre, annak elméleti és nyelvi lehetőségeire fókuszál, a Bombitztól már ismert, általa kidolgozott rendszerben elhelyezve. Ahogy Mayröcker neoavantgárd akcióiban, úgy Ransmayr multimédiás megszólalásaiban is a nyelv, a retorika, az elbeszélői alakzatok experimentális vonásai állnak a középpontban. Ez az a műfaji határoktól nem korlátozott nyitottság, amiért Bombitz írásait különösen érdemes olvasni. Érdemes olvasni és ajánlott lassan olvasni, mert a lényeg, a továbblépésre biztató ötlet sokszor az odavetett félmondatokban van. Ez utóbbi esetben a recenzens szerint A repülő hegy című Ransmayr-regény hangos verziójáról szóló felvetésben. A kötet egy másik helyén pedig a Wolf Haas detektívregény-sorozatát kiválóan elemző írás lakonikus tömörségű, ám annál pontosabb műfajtörténeti és -elméleti áttekintő bekezdésében. A „magyar prózaszeminárium" megjelenése óta eltelt hat év magyar irodalmi teljesítményének lajstromozása persze fontos, ám a kritikai panoráma ebben a tekintetben széles, megfelelő meny- nyiségű szöveggel látja el tájékozódni vágyó olvasóját. Talán csak ezért tűnik úgy, hogy Bombitz Attila kötetének legjobb szövegei valójában az osztrák fejezetek, a közelsége ellenére is sokszor fájóan ismeretlen, aránytalanul és csak részleteiben látott irodalom értelmezései, olvasási javaslatai a válogatás igazán emlékezetes pillanatai. Bombitz nehezen vitatható diagnózisa szerint az egymás mellett élők irodalmai közt csak részben van interakció. A folyamat persze kétoldalú, a szűk mozgásteret nyújtó, sokszor igazolhatatlan és unalmassá váló sztereotípiák tartományába tuszkolt magyar irodalom a német ajkú olvasó számára olykor, szerencsére nem mindig (!), ugyanígy valódi összefüggéseit elrejtve, egyoldalúan mutatja magát. Ezért lehet különösen izgalmas, amikor a saját identitást újragondoló osztrák szépirodalom produktumairól informálódhat a magyar olvasó. Bombitz Attila kötete A lét elviselhető könnyűsége. (Austrian generation next) című fejezetbe tömörítetté ezeket az informatív természetük miatt is fontos írásokat. Daniel Kehlmann Magyarországon is kultuszkönyvvé érő, már a harmadik kiadást is megért kötete (A világ fölmérése) ürügyén, a német és az osztrák nemzeti sztereotípiák és önmeghatározások összecsapásának tanulságát tárja fel. Mindez a közép-európaiság értelmezéséhez is segítséget nyújtó nemzetkarakterológiai vonások ábrázolásának tapasztalata miatt is tanulságul szolgálhat a magyar olvasónak. Wolf Haas detek- tívregényei, a magyarul a Scolar Kiadó gondozásában, Bán Zoltán András fordításában megjelenő hatkötetes Brenner-sorozat a történetet szórakoztató módon kézben tartó, magát csak a sorozat végén leleplező elbeszélőjével, narratológiai és kultúrtörténeti szempontból is izgalmas szellemi kalandot tartogató, olvasóbarát darabok. Bombitz Haas-elemzése pedig témájához illően szellemes írás, amelyben a magát a szövegvilágban létezőként elgondoló hivatásos olvasó a regények közvetlen hangon mesélő, csevegő narrátorának tükröt tartva részben maga is hősének nyelvén szólal meg. A Pompásan vonulunk. (Tizenkét magyar regény) fejezetben közreadott írások a legfrissebb magyar irodalmat vizsgáló rövidebb kritikák, amelyekben a szerzőjükre annyira jellemző ironikus, az értelmezői kánont is fricskázó, ám sohasem bántó hang a leginkább kiteljesedik. Ebben a blokkban 111
