Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 3. szám - Bertha Zoltán: A kritikaíró Szilágyi Domokos
elégedetlenség szabadságküzdelmi jogát kéri elsősorban számon, megállapítva, hogy a lázadás „mégis jobb, mint a belenyugváss hogy nem szereti, „ha mások gondolkodnak" helyette.12 (Legújabban Bogdán László beszél - mivelhogy a vitafelek őrá is hivatkoztak, így ő is érintett volt benne - erről a nagy port kavart vitáról.13) Természetesen nem véletlen a művészi és társadalomkritikai affinitás ehhez a fajta nyugati protest-kultúrához, hiszen a Szilágyi Domokos-i radikális irónia (amely gyakran fokozódik fájdalmasan tomboló ontológiai szarkazmussá) a beat-költészettel rokon „üvöltést" vagy a kiáltás típusú neoavantgárd, neoexpresszionista intonációt - legjellegzetesebb változataiban - manifeszt módon mozgósítja. És más vonatkozásban is hasonló önérzettel jelenti ki: „Ami pedig a költőket illeti - életkortól függetlenül —: örökös föladatuk, hogy fiatalok legyenek. "14 Másfelől viszont „az önismeret iskolája"-ként ünnepeli Marosi Ildikó és Erdélyi Lajos könyvét, a húsz hatvanon fölüli író vallomását tartalmazó - és hézagpótlónak, kézikönyvszerű alapműnek tekintett - Közelképeket, mondván tiszteletteljesen: „Mi, hatvan éven aluli fiatalok, ifjoncok, süvölvények meglehet, nem is tudtuk eddig, minő boldog korszakban élünk. Avagy nem az-é a boldogság teteje, ha van kiről példát vennünk? Ha van kihez igazodnunk, ha van kire fölnéznünk, ha van, akit csalhatatlannak tarthatunk? Bizony, csakis ez adhat erőt a mindennapok küzdelmeiben, ez dobogtatja meg szívünket, ha már-már csüggednénk, ebből merítünk, mint tiszta forrásból, innen a kitartás, ha kitartunk, a hősiesség, ha hősök vagyunk és viszont. "15 Szerteágazó tematikájú cikkeiben, vallomásaiban, publicisztikus glosszáiban és kritikai írásaiban a költő nem is leplezi ezeket a rendhagyónak számító nyílt és lucidus vélemény- formáló gesztusait, az elemző, értelmező, vitázó, sőt akár köznapi személyességgel is öntanúsító regisztereket keverő beszédmód viliódzó tarkaságait. Egyszer expressis verbis ki is nyilvánítja: „ Tulajdonképpen nem volna szabad bírálatot írnom, mert olvasáskor mindig azt tartom szem előtt, hogy én magam hogyan csinálnám."16 Másszor már a (ráadásul „mentege- tődzéssel", a mások „élveboncolásától" való tartózkodás bevallásával kezdett) recenzió címébe is beemeli a másféleség szempontját: „Szabálytalan kritika két fiatalról"17, - megint, itt is sietősen hozzátéve: „Nem vagyok esztéta. Az elméleti kérdésekből mindig az érdekelt elsősorban, amit saját versfaragói gyakorlatomhoz tisztáznom kellett. "18 Bajor Andorról szólva aztán egyenesen a következő alcímmel él: „kritika helyett ollózásmerthogy „énnekem kritikát kell írnom róla. És szépen megkerülöm ezzel az ollózással" - mondja, s kiválasztja és felsorakoztatja a humorista író számos remek és mély értelmű szatirikus bölcseleti bonmot-ját, aforizmáját, éles elméjű szofizmáját Tücsök és bogár című kötetéből. Hozzátéve: lehet, hogy ez „könnyebb megoldásnak tűnik föl, de tessék csak elképzelni egy szobát, beborítva cédulákkal, és szerencsétlen kritikus (úgy kell neki) ott ül mindennek közepette a szőnyegen, és fejét kapkodja, hogy egyebet ne mondjak. "19 Egy másik írásának (A kritikus magánya címűnek) az esszéjegy- zetszerű felütése máris frenetikus szellemességgel foglalja össze az intézményes irodalmi életét”, s Ortegára utalva összegzi cikkének címében: A selejt lázadása = Sz. ]., Egy rögeszme..., i. m., 340-346. 12 Sz. D., Az elégedetlenség joga, Kortárs, 1986/11., 76-79. (Kántor Lajos újraközlésében és kommentárjával az Előre 1968. április 7-i számából.) 13 Az én útvesztői: Lövétei Lázár László levélinterjúja Bogdán Lászlóval, Székelyföld, 2011/9., 156-159. 14 Sz. D., Fiatal költők = A költő életei..., i. m., 28. 15 Sz. D., Az önismeret iskolája = A költő életei..., i. m., 241. 16 Sz. D., Igazságos tenger, Igaz Szó, 1967/7., 111. 17 Sz. D., Szabálytalan kritika két fiatalról, Igaz Szó, 1964/9., 456M63. 18 Uo., 456. 19 Sz. D., Tücsök és bogár, valamint: oboa és seprű: Kritika helyett ollózás, Korunk, 1973/7., 1136-1138. 103