Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 3. szám - Bertha Zoltán: A kritikaíró Szilágyi Domokos

élet korabeli és mindenkori közállapotainak jellemzőit: „íme: 1. a) az író szidja a kritikust, b) kivéve, ha a kritikus jót írt róla. / 2. a) A kritikus szidja az írót, b) kivéve, ha - olykor - nem szidja. / 3. a) író szidja az írót, b) kivéve, ha jó barátja; ha tartozik neki; ha a másik főszerkesztő. / 4. a) Kritikus szidja a kritikust; b) pont nincs."20 S mintha Nagy László intését („Műveld a csodát, ne magyarázd")21 is követné, amikor így figyelmeztet: „Jómagam úgy vélem, hogy aki szereti az irodalmat, ne fecsegjen róla, hanem művelje. (Vagy úgy, hogy ír, vagy úgy, hogy olvas.)”22 Ismét máskor - a nagyváradi újságírónő Simon Magdának a második világháború poklát idéző dokumentumriport-könyve ürügyén tűnődve - meg éppen a legvégső történelemmetafizikai kérdésmélységeket bolygatja. A mindennemű diktatórikus-totalitárius hatalom által szívesen használt jelszóhoz („parancsnoki formulához") fűzi imigyen megjegyzéseit: ,,»A cél szentesíti az eszközt.« / Vannak dolgok, amelyekre csak a kérdés a magyarázat. Ami nyilván, nem megnyugtató. De megnyugodni, belenyugodni nem is szabad. Elsőül mindjárt meg is kérdőjelezhetjük a parancsnoki közhelyet: hogy ti. mi szentesíti a célt?" S Arany János fanyar versére emlékeztetve („»Az emberi öltőt nagy feledékenység / Elnyeli mint tenger; / Csak kettő marad fenn az emlékezetben: / Der Denker und Henker« - azaz a gondolkodó s a hóhér") újra ezt feszegeti: „Kérdezz, és megmondom, ki vagy. Kérdezd meg: hol, mikor kezdődik az emberi életben az abszurditásig vitt engedelmeskedés szakasza? Ki látott például gyermeket, aki legzsengébb korában a hóhéri pályáról álmodozzék? Hiszen a gyermek fól sem fogja a halált. A gyermek világa végtelen, s még így is szűknek érzi. Mikor halt meg az emberben a gyermek? Ki ölte meg, mi ölte meg? Az a vágy, amely az egymásra-utaltságét a hataloméval helyettesíti? Kérdésre kérdés. Meg kell tanulnunk felelni. De ez sem elég: meg kell tanulnunk megfelelni."23 Fel-felszikráznak csak e rövidebb szövegművekből is tehát Szilágyi világképének bizonyos meghatározó alapmotívumai - gondoljunk némelyik szállóigére: „csak az igaz, ami végtelen, / minden véges: megalkuvás"; vagy: „az egymásra-utaltság / legmagasabb fokon szervezett /formája a szeretet" (Bartók Amerikában). Máshol ugyancsak fanyar keserűséggel, groteszk fintorral leplezi le az emberi hübriszt, s utal arra, amit a posztmodernitásban (Reinhart Koselleck nyomán) egyidejű egyidejűtlenségeknek („a nem-egyidejű egyidejűségének") szoktunk aposztrofálni, vagy (Ihab Hassan-i módra) történelmi happeningek sorozataként azonosítani: „Egész huszadikszázadiságunkkal, természettudományunkkal és technikánkkal meglehetősen nyomorultul festünk, hiszen még ezt a vacak kis Földet sem tudtuk berendezni. (...) Századunk, mindenesetre, rettentő ellentétek százada; (...) Amíg megfér egymás mellett (tárgyilagosan szemlélve!) Einstein relativitáselmélete és a rabszolgakereskedelem, addig ne nagyon dicsekedjünk. "24 Vagy mintegy afféle sarkalatos hermeneutikai alaptételt kristályosítja ki: „a vers nem akkor kezdi életét, midőn megírják, hanem amikor újjászületik az olvasó szívében. "25

Vibrálón sokszínű, sokszálú viszony fűzte korosztályos íróbarátaihoz, nemzedéktársaihoz is; az élénk viták, beszélgetések, eszmecserék közepette alapvetően persze határozott szolidaritással állt ki mellettük: „Ne kerteljünk: nemzedéki kérdés volt, van és lesz. Valaki szellemes francia - talán Cocteau - mondotta: ha látsz az utcán két férfit szótlanul haladni egymás mellett, egészen bizonyos, hogy apa és fia." Az első Forrás-nemzedék „szárazdajkájának"

20 Sz. D., A kritikus magánya = A költő életei..., i. m., 24.

21 Nagy László és Szilágyi Domokos, illetve az erdélyi irodalom kapcsolatáról 1. újabban: Jánosi Zoltán, „Szólítlak, hattyú": Válogatott írások Nagy László életművéről, Bp., Magyar Napló Kiadó, 2006, 328-363.; Bertha Zoltán, Erdélyiség és modernség, Csíkszereda, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, 2006, 218-237.

22 Sz. D., Hol kezdődik a vers?, A Hét, 1973/10., 4.

23 Sz. D., Tűnődés egy könyv ürügyén = A költő életei..., i. m., 129-131.

24 Sz. D., A kritikus magánya, i. m., 25.

25 Sz. D., A költészet hetén = A költő életei..., i. m., 121.

104