Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 3. szám - Bertha Zoltán: A kritikaíró Szilágyi Domokos
Bertha Zoltán A kritikaíró Szilágyi Domokos A személyiséglélektani, kultúrhistóriai, hatástörténeti adalékokban és sziporkázón szellemes észrevételekben olyannyira gazdag nagy Arany János-tanulmány1 önmagában is rávilágít Szilágyi Domokos kivételes műveltségének tágas tartományaira, szemléletének a klasszikus hagyománydimenzióktól a modernség messze futó horizontjain át a líraelmélet számtalan vonatkozásáig ívelő enciklopédikusságára. Különleges színességét és elevenségét ennek az esszékönyvnek nemkülönben az az elfogulatlanul eredeti látásmód biztosítja, amely által a szerző a vizsgált irodalomtörténeti folyamatokat saját megszenvedett költői tapasztalatainak tanulságaival tudja mindegyre átértelmezni. Magvas elmélkedésekkel fűszerezett önreflexív előadásmódja kapcsán maga kéri írásában, hogy ha „az olvasót f'árasztja a sok kitérő, nyugodtan leteheti a könyvet: én ugyanis úgy döntöttem, hogy Arany ürügyén mindent leírok, ami eszembe jut; bízván abban, hogy az jut eszembe, amit akarok".1 2 És tudatosan kijelenti: „Messzire kanyarodtunk? - Legtanulságosabbak a legtávolabbi összefüggések."3 Kántor Lajos szerint az asszociatív „villanások - ezek jellemzik valójában a Kortársunk, Arany Jánost. A magyar líra, a magyar irodalom egészében benne élő, ott (tehetsége jogán is!) otthonosan mozgó Szilágyi Domokos egy-egy utalással nagy összefüggésekre (nem pozitivista), párhuzamokra, szemléleti megfelelésekre irányítja a figyelmünket (Arany-Babits, Arany-Radnóti, Arany-józsef Attila, Arany-Juhász Ferenc), de idegenkedve minden provincializmustól, a világlíra egészében gondolkozik, sőt, a nagyvilágot nem szűkíti az irodalomra. "4 A széles látómező távlatosságát nyilván az is szavatolja, ahogyan a költő érzékenysége határtalanul terjed ki a premodern, az archaikus, illetve a modem-modernista ihletforrásokra és szellemi élményekre, sőt amiként az ironikus nyelvjáték relativizáló gesztusainak a nyomatékosításával a posztmodern episztémé ismeretelméleti szkepticizmusát is megelőlegezi. A bölcseleti és költészettörténeti jellegű inspirációknak, illetve olykor teoretikus igényű megfontolásoknak a folytonos oszcillációjával képes a kritikus gondolkodó olyan termékenyen relacionista téziseket és kijelentéseket megfogalmazni, amelyek azután nemcsak az ő bámulatosan összetett szuverén lírafelfogására nézve lehetnek irányjelzők, hanem általában a magyar és a világ- literatúra sokféle áramlatát tekintve is mértékadó és rendkívül gondolatébresztő erővel bírnak. Beszédes példa erre, amikor a nyolcvanéves Adyt köszöntő egészen fiatalkori és hevületesen súlyos szavú szép verse (Érmellék5) után - bő évtizeddel később - a nagy 1 Szilágyi Domokos (a továbbiakban: SZ. D.), Kortársunk, Arany János, Bukarest, Ifjúsági Könyvkiadó, 1969. 2 Uo„ 38. 3 Uo., 35. 4 Kántor Lajos, Ki vagy Te, Szilágyi Domokos?, Bp., Balassi Kiadó, 1996, 48. 5 Sz. D„ Érmellék, Igaz Szó, 1957/11., 808. 101
